Gazdaság

Százmilliárdos megtakarítás

Számszerűsítették a versenyhivatal hasznát

A fogyasztók 2010 és 2016 között mintegy 136 milliárd forintot takarítottak meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tevékenysége révén - közölte a hivatal. A GVH immár harmadszor tette közzé a verseny védelméből származó fogyasztói előnyöket számszerűsítő közgazdasági elemzést.

A számítás a verseny árleszorító hatására épül: a Gazdasági Versenyhivatal közbelépése megkíméli a fogyasztókat azoktól a többletkiadásoktól, amelyekkel a hivatal által megakadályozott versenyellenes magatartások és fúziók következtében szembesülnének. A módszertan, amelyet korábban független szakértők értékeltek, a fejlett országok versenyhatóságainak gyakorlatát követi, és figyelembe veszi az OECD útmutatóját is.

A fenti eredmény – amely 2017-es értéken mutatja a fogyasztói megtakarítást – óvatos becslésen alapul. Abból indul ki, hogy a GVH beavatkozása nélkül két éven keresztül öt-tíz százalékkal magasabbak lennének az árak a kartellekkel, versenykorlátozó magatartásokkal és a verseny jelentős csökkenéséhez vezető összefonódásokkal érintett termékek és szolgáltatások esetében. Az elemzés nem terjed ki a GVH más tevékenységeiből, többek között a fogyasztóvédelmi eljárásokból vagy az elrettentésből származó haszonra. A hivatal kalkulációi világosan mutatják, hogy a GVH tevékenysége jelentős megtakarítást hoz a fogyasztók számára, és nagymértékben meghaladja GVH-ra fordított állami költségvetési kiadásokat.