Gazdaság
„Számos lehetőség van a török-magyar gazdasági kapcsolatok fejlesztésére”
Csath Magdolna: A tudományos infrastrukturális szektor mindkét országban erős
A szakértő többek között a kereskedelem bővítésében és a kölcsönös befektetések növelésében lát lehetőséget a kapcsolatok mélyítésére.
Elmondta: Törökország a 17. legerősebb gazdaság a világon, 80 millió lakosával komoly piac, és az országban nagyon sok a jól képzett fiatal is. Gazdasága innovatív, hiszen a lehető nagyobb hozamot előállító tevékenységek meghonosításáért dolgoznak - fűzte hozzá.
A két ország gazdasági szerkezetében szavai szerint hasonlóan fontos a turizmus, illetve a gépjárműgyártás, amely gyakorlatilag a külföldi cégek összeszerelő üzemeit jelenti. A tudományos infrastrukturális szektor mindkét országban erős, ez pedig közös fejlesztéseknek nyithat utat - tette hozzá.
A műsorban elhangzott, rekordot döntött a két ország közötti üzleti forgalom, tavaly elérte a hárommilliárd dollárt, a cél hogy ez megduplázódjon a következő években.