Gazdaság

Sokkal jobb lehet az idei hiány

Inflációs jelentés a jegybanktól

Idén, szemben a kormány 2,9 százalékos tervével, 2,5 százalékos lehet a költségvetés GDP-arányos hiánya – jelezték tegnap a jegybank szakértői, akik szerint jövőre összejöhet a 2,4 százalékos kormányzati deficitcél. A GDP az idén 3,3, jövőre 2,3 százalékkal bővülhet.

Nemzeti Bank tábla
A friss inflációs jelentésükben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői arra a következtetésre jutottak, hogy a központi költségvetés hiánya 2014-ben 2,5 százalék lehet a maradék Országvédelmi Alap fel nem használása esetén. Hasonló feltételezéssel élve jövőre 2,4 százalékos deficitet jósolnak a jegybank elemzői. Az MNB által előrejelzett idei hiánypálya nagyon jó, hiszen a kormány 2,9 százalékos deficitet tervezett be. A GDP az idén 3,3 százalékkal, pedig jövőre 2,3 százalékkal bővülhet – derül ki ugyancsak az előrejelzésből. A jegybank szeptemberi inflációs jelentése 0,1 százalékos idei inflációt várt, és 2014-ben 3,3 százalékos gazdasági növekedést valószínűsített. A szeptemberi jelentésben még azzal számolt a jegybank, hogy a jövő évi infláció 2,5 százalékra gyorsul, a GDP pedig 2,4 százalékkal bővül. Az új prognózis szerint a fogyasztói árak színvonala az idén 0,2 százalékkal csökken, míg jövőre az infláció 0,9 százalék lesz. 
Visszatérve az államháztartási hiányra, az MNB elemzéséből kitűnik, hogy az egyenleg fokozatos javulása két okra vezethető vissza: egyfelől nagymértékben hozzájárul majd a gazdaság ciklikus helyzetének változása, a gazdasági teljesítmény javulása, másfelől a korábban várttól elmaradhat a kiadások növekedése 2015-ben. Ráadásul a hozamcsökkenés következtében az állami kamatkiadások nominálisan és GDP-arányosan is csökkennek. 
Idetartozik még, hogy 2015-ben a GDP 0,1 százalékát kitevő negatív kockázat jelentkezhet, ha az uniós források pénzügyi korrekciójával kapcsolatos visszatérítések nagyobb mértékűek lesznek a vártnál.