Gazdaság
Sofőr nélküli buszok, villamosok, taxik járják a jövő útjait
Fokozatos áttérés az új közlekedési módszerre
Bár itthon nem készült felmérés az önvezető autók népszerűségéről, a globális elfogadottság jól levetíthető a hazai megítélésére is – állítja Takács Árpád, az ADASWorks Kft. szakértője. Elmondása szerint a fejlett vezetéstámogató rendszerek egyik fő célja az autózás biztonságának a növelése, így azok a vásárlók, akik ezzel a lehetőséggel élni kívánnak, nagy valószínűséggel vállalják a pluszköltségeket (ami meghaladhatja az 1,4 millió forintot is). Németországban és Japánban elutasítóbbak az önvezető autókkal szemben. Ennek oka, hogy a német autópiacon a vezetés élménye a mai napig jelentős marketingerővel bír. Japánban a helyzet eltérő: az ország vasúti és tömegközlekedési hálózata egyedülálló a világon, így lényegesen kevesebb ember fantáziáját mozgatja meg a kérdés – tette hozzá.
Ugyanakkor véleménye szerint minden jel arra utal, hogy az önvezető autózás bevezetése fokozatosan történik majd: először az autópályákon, később a városközi és külvárosi, végül pedig a belvárosi utakon. Kisebb városok esetében elképzelhető, hogy már tíz év múlva találkozhatunk ezzel a jelenséggel, de a Budapest méretű városok esetében erre még várnunk kell. A fejlesztések afelé mutatnak, hogy az önvezető közúti járművek a városokban először a közösségi közlekedésben jelennek majd meg, önvezető villamosok, buszok formájában, később pedig egy korlátozott taxiszolgáltatásként, amelynek célja az utak és parkolóházak tehermentesítése és a közlekedés optimalizálása. Az önvezető autók fejlesztéséhez világszerte hibrid vagy elektromos járművek szerepelnek alapként, amelyeknek műszaki oldalról is számos előnye van a hagyományos belső égésű motorokkal ellentétben. Fontos tény, hogy a balesetek nagy része figyelmetlenségből, lassú reakcióidőből és a szabályok be nem tartásából következik, melyekre az önvezető autók megoldást jelentenek. A járművek egymás közötti, illetve az infrastruktúrával való kommunikációjának biztosításával a megbízhatóság tovább növelhető, de az elterjedés első éveiben még szükség lesz a sofőrök felügyeletére, hogy a technológia gyermekbetegségei hamar felszínre kerüljenek. Az önvezető járművek már ma is rohamosan fejlődnek. Nap mint nap jelennek meg új algoritmusok, hardver platformok és vásárlói igények. A gyors adaptáció, agilitás és a fejlesztési irányok rugalmassága a startupok esetében mindenképp versenyelőnyként jelentkezik a hagyományos autógyártókkal és beszállítókkal szemben. Ugyanakkor a szoftver már évek óta egyre nagyobb teret hódít az autóiparban, és a technológiai startupok új ötletei nagyban elősegíthetik a fejlődést.
A befektetők is ebben látják a jövőt, hiszen nagy előnyre tesz majd szert az, aki egy megbízható, általános megoldást a piacra tud vinni – nyilatkozta a szakember.
A Ford bejelentette, hogy 2021-re kitűzött célja a nagy sorozatban gyártott, teljesen önjáró autó megalkotása. A vállalat startupokba ruház be, és megduplázza a szilícium-völgyi csapatának létszámát.