Gazdaság

Sikerült konszolidálni a gazdaságot

Az elmúlt öt évben csökkent az államadósság, több mint félmillió fővel dolgoznak többen, és visszaszorult a feketegazdaság

Van még lehetőség a magyar gazdaság bővülésére, az elmúlt öt évben a csőd széléről sikerült visszahúzni hazánkat – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A jövőben a kereskedelmi bankok hitelezésének ösztönzésére, valamint a szakképzésnek a mai igényekhez igazítására kell törekedni.

Varga 20151106
Sikeres volt az elmúlt évek gazdaságpolitikája - mondta Varga Mihály (Fotó: Hegedüs Róbert)

Az Európai Unió élmezőnyébe került a magyar gazdaság a tavalyi 3,7 százalékos növekedéssel, ami azt bizonyítja, hogy sikeresen elvégeztük az elmúlt öt évben a gazdaság konszolidációját – mondta tegnap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által rendezett európai kereskedelmi napon. Emlékeztetett: 2010-ben még a csőd szélén álló államok között volt hazánk, azóta csökkent a hiány és az adósságállomány, megszűnt az uniós túlzottdeficit-eljárás, emellett idő előtt kifizettük a 2008-ban felvett hitelt a Nemzetközi Valutaalapnak. A miniszter az elmúlt évek sikerei közül kiemelte, hogy a munkanélküliség 6,5 százalékra csökkent, ami azt jelenti, hogy az elmúlt öt évben 555 ezerrel dolgoztak többen, és a Világbank, az IMF és az Euró­pai Bizottság országjelentései is egybehangzóan pozitívan értékelik a gazdasági folyamatokat. A kiskereskedelemmel kapcsolatban a miniszter emlékeztetett: huszonhét hónapja tart az ágazat növekedése, és van lendület a szektor további bővüléséhez. A további növekedés azért is lehetséges, mert többen dolgoznak, emellett a reálbérek is növekedtek, így az emberek több pénz költenek az üzletekben. Nagy segítséget jelentett a háztartásoknak a devizahitelek kivezetése, az új, családi adórendszer, emellett az online kasszáknak és a közúti áruforgalom ellenőrzésének köszönhetően jelentősen visszaszorult a feketegazdaság.

Varga Mihály a jövő kérdésének nevezte, hogy megmarad-e a gazdaság lendülete. Az aktuális kérdések közül kiemelte: még Németországban és az unióban sem látják a Volkswagen-ügy várható hatásait. A migrációval kapcsolatban elmondta: már eddig is kétszázmillió euróba került a menekültválság kezelése, amelyet költségvetési forrásokból finanszíroztunk, mivel az unió csupán négymillió euróval járult hozzá a költségekhez. A nemzetgazdasági miniszter hozzátette: a jövőben a kereskedelmi bankok aktívabb szerepvállalására van szükség a hitelezésben, emellett úgy kell átalakítani a szakképzést, hogy a közmunkaprogramból többen tudjanak elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Emellett gondot okoz, hogy több ágazatban munkaerőhiány tapasztalható.

Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára éles kritikát fogalmazott meg a kormányzat azon terve ellen, hogy a kereskedelemben tapasztalható létszámhiányt úgy kezeljék, hogy négyszáz négyzetméter felett hetven négyzetméterenként újabb alkalmazottakat kelljen beállítaniuk a kereskedelmi egységeknek. A főtitkár a kereskedők nevében szorosabb egyeztetést, partnerséget kért, kiemelte: nem lehet kvótákat alkalmazni az üzleti szférában.

A rendezvényen átadták a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket, emellett a Magyar Kereskedelemért Nagydíjat. Az elismeréseket azok a dolgozók kapják, akik naponta foglalkoznak a vásárlókkal, vagy a tárgyalóasztal mögül képviselik az ágazat és a munkavállalók érdekeit. A két kitüntetéssel tizenhét dolgozó munkáját ismerték el.


Foglalkoztatási tervek a kereskedelemben

Előírná az élelmiszereket, valamint a napi fogyasztási cikkeket árusító üzleteknek egy, jelenleg tárcaközi egyeztetésen tárgyalt jogszabálytervezet, hogy a négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben hetven négyzetméterenként legalább egy dolgozónak a vásárolók rendelkezésére kell állnia – értesült a Magyar Idők. Azonban a tervezet szerint ez nem vonatkozna más típusú egységekre, tehát nem kell például kötelezően bővíteniük állományukat a plázáknak vagy az iparcikkeket kínáló üzleteknek. A lap piaci körök vélekedésére hivatkozva azt is írta, hogy az ágazati várakozások ellenére a foglalkoztatási kötelezettség csak a szakképzett munkavállalókra vonatkozhat.