Gazdaság

Sikeres a lakásmentő program

Az eszközkezelő 90-95 milliárdért vesz ingatlant

A Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. működésének megkezdésétől számítva az idén év végéig kilencven-kilencvenöt milliárd forint költségvetési forrást használ fel ingatlanvásárlásra, amivel csaknem kétszázmilliárd forint lakossági adósságot számol fel.

Az idei költségvetés 30,3 milliárd forintot tartalmaz a NET ingatlanvásárlására, ehhez jön még az a tízmilliárd forint, amit a társaság tavaly lehívott, de még nem fizetett ki – ismertette Csillag Tamás vezérigazgató tegnap a társaság háttérbeszélgetésén. Mint mondta, a NET 2014 végéig 52,4 milliárd forintot fordított ingatlanvásárlásra, ennek révén 113,5 milliárd forint banki tartozást zártak le, vagyis minden egyes költségvetési forint 2,14 forint adósságtól szabadította meg a hiteladósokat. A NET-programba bekerült ügyfelek esetében átlagosan 8,2 millió forint tartozás szűnt meg.

Az eszközkezelőnek tavaly 24 273 ingatlant ajánlottak fel, mintegy tizenhatezer igénylést dolgoztak fel és közel tizennégyezer ingatlant vásároltak meg. A társaság az idén még kétezer-ötszáz kérelmet tud befogadni, és az év végére a kormányprogramban meghirdetett keretszámnak megfelelően meg tudja vásárolni a huszonötezer ingatlant – mondta a vezérigazgató. A NET egy-egy ingatlanért átlagosan 3,7 millió forintot fizetett, a megvásárolt ingatlanok átlagos forgalmi értéke 7,9 millió forint volt, vagyis az átlagos tartozás meghaladta az átlagos forgalmi értéket.