Gazdaság

Rossz címre érkező kártalanítási igények

Nem tudja elbírálni a befektetővédelmi alap a felszámolási eljárásban érvényesíthető követeléseket

Azok a brókerkárosultak, akik a felszámolási eljárásban érvényesítenék igényüket, a felszámoló intézethez küldhetik nyomtatványukat.

Több befektető a Quaestor-károsultak Kárrendezési Alapja részére küldte be azt az igénybejelentését, amelyet a Pénzügyi Stabilitási Felszámoló Nonprofit Kft.-hez kellett volna eljuttatnia – közölte tegnap a Quaestor-károsultak Kárrendezési Alapja, és felhívta a figyelmet arra, hogy a rossz helyre érkezett bejelentéseket nem tudják elbírálni. A közleményben a kárrendezési alap kitért arra is, hogy a Quaestor megkárosított kötvényesei két, egymástól teljesen elkülönülő eljárásban ismételten benyújthatják a kártalanítási igényeiket, mindkét eljárásban az arra rendszeresített formanyomtatvány felhasználásával.

Ahogyan arról korábban tájékoztattunk, a Quaestor-károsultak Kárrendezési Alapja részére június 5-ig a Befektetővédelmi Alap honlapjáról letölthető és a kijelölt 26 kormányablaknál elérhető, Kérelem a Quaestor-kötvények kibocsátásából és értékesítéséből eredő követelések alapján című nyomtatvány felhasználásával jelenthetik be igényeiket a károsultak. A nyomtatványon kizárólag a Quaestor-kötvényeken alapuló kárigény jelenthető be, az alap legfeljebb harmincmillió forintig állapíthat meg kifizetést. Azoknak, akik érvényesítenék követelésüket, a Quaestor Értékpapír Zrt. felszámolójához, a Pénzügyi Stabilitási Felszámoló Nkft.-hez kell a hitelezői igényt bejelenteniük június 1-jéig a felszámoló honlapján megtalálható nyomtatvány felhasználásával.

Kimentik a vagyont Marcsika lányai

A rendőrséghez fordult a Kun-Mediátor utazási iroda károsultjainak egy csoportját képviselő ügyvéd, mert a cég körözés alatt álló ügyvezetőjének lányai „elkezdték kiárusítani a család érdekeltségébe tartozó étterem berendezéseit”. A rendőrség Dobrossy István ügyvédnek korábban azt válaszolta, hogy a Bonanza ételbár egy másik gazdasági társaság, a Múzeumkert Zrt. részét képezi, így az étterem üzemeltetői – Dobrai Sándorné lányai – jogosan számolhatják fel az ott lévő vagyont. A hét elejéig kilenc, összesen
háromszázezer forint értékű utazási kárbejelentés érkezett az Union Biztosítóhoz a Kun-Mediátor Kft. utazásszervezői tevékenységének beszüntetése miatt.