Gazdaság

Romlottak Németország kilátásai

Hazánkra mint exportorientált gazdaságra nagy hatással lehet a visszaesés

Szakértők szerint romlanak Németország gazdasági kilátásai, a növekedés feltehetően alacsonyabb lesz az idén, mint várták. A német statisztikai hivatal adatai szerint a GDP 0,2 százalékkal csökkent az első negyedévhez képest.

A német statisztikai hivatal (Destatis) szerint az ország GDP-je 0,2 százalékkal csökkent az első negyedévhez képest. Elemzők nem visszaesésre, hanem stagnálásra számítottak. Legutóbb 2013 első negyedévében csökkent a német gazdaság teljesítménye, akkor 0,4 százalékos volt a visszaesés. Bár ez a mínusz csupán „apró horpadás” a felfelé ívelő trendben – állapította meg kommentárjában a Commerzbank –, a legtöbb közgazdász szerint Németország kezd lassulni; kétségtelen azonban az is, hogy recessziós veszély nincs. Ugyanakkor a német ipari termelés már az év elején visszaesett, és az OECD szerint ez is arra utal, hogy a német stagnálás elhúzódhat. A párizsi székhelyű kutatóintézet előrejelzése szemben áll a német kormány optimista prognózisával. A probléma azért „közös ügy”, mert Németország Európa legerősebb gazdasága, a német kilátások romlása elnyújthatja az egész eurózóna vergődését. A valutaunió gazdasága tavaly az év végén magára talált, de az idén már csak 0,1 százalékos lesz a bővülés. Pesszimisták a német üzleti szereplők is. A gazdasági hangulatot jelző Zew-index értéke augusztusban 8,6 pontra esett vissza a júliusi 27,1 százalékról. Utoljára 2012 decemberében volt ennyire a rossz hangulat Németországban.

Hazánkra mint exportorientált gazdaságra különösen nagy hatással lehet a német megtorpanás. Nálunk a húzóágazat egyértelműen az autógyártás, és ennek a területnek a lelke pont a Magyarországon megtelepedett több nagy német járműgyártó vállalat. A külkereskedelmünkben a legfontosabb és legnagyobb partnerünk Németország.

Ennek negyedét a németekkel bonyolítjuk, ezért a magyar gazdaság szempontjából kiemelten fontos, hogyan teljesít az ország gazdasága.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom