Gazdaság

Rogán: Február végéig fizetnek a bankok

Részlegesen pert nyert az UCB az állam ellen, a Budapest Bank és a CIB Lízing Zrt. ügyében elhalasztották a határozat kihirdetését

A készülő új devizahiteles törvény felhatalmazza a jegybankot arra, hogy az elszámoltatási folyamatot ellenőrizze. Ha a tisztességtelenül beszedett pénzt nem fizetik vissza, súlyos büntetésre számíthatnak. Tegnap részlegesen pert nyert az UCB Ingatlanhitel Zrt. az állammal szemben, a BB Zrt. és a  CIB Lízing Zrt. ügyében halasztottak.

rogan
Rogán szerint helyes volt kikérni a luxembourgi bíróság véleményét (Fotó: Csudai Sándor)

A bíróságok által tisztességtelennek ítélt egyoldalú kamatemeléseket és az árfolyamrés miatt visszajáró pénzt február végéig kaphatják meg az ügyfelek – jelentette ki tegnap Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az Echo Televízió műsorában. Mint mondta, számítottak arra is, hogy a bankok esetleg az Alkotmánybírósághoz fordulnak, amikor a parlament júliusban törvényt alkotott.

„A nemzetközi jogi fórumokhoz való fordulásnak szerintem semmi értelme nincs, mert a Kúria, nagyon helyesen, úgy járt el, hogy előzetesen kikérte a luxembourgi bíróság véleményét. Én persze azt mondom, hogy a magyar jog alapján is hozhatott volna döntést, de ez utólag bölcsnek bizonyult” – magyarázta, s úgy folytatta, hogy jogi ravaszkodással egy bank sem fog tudni kibújni az alól, hogy februárig elszámoljon az ügyfeleivel. A szeptemberre várható elszámolási törvény felhatalmazza Magyar Nemzeti Bankot mint pénzügyi felügyeletet arra, hogy ezeket az elszámolásokat ellenőrizze, ha a tisztességtelenül beszedett pénz visszafizetése nem történik meg, akkor súlyos büntetésre számíthatnak a bankok – figyelmeztetett a frakcióvezető. Rogán Antal végezetül elmondta, azt is, hogy Magyar Cetelem Bankkal kapcsolatos, elsőfokú ítélet ellen fellebbezést nyújtanak be az államot képviselő ügyvédek.

Ide tartozik, hogy tegnap három bank perét tárgyalta a Fővárosi Törvényszék. Részlegesen megnyerte a magyar állam ellen indított devizahiteles pert az UCB Ingatlanhitel Zrt. A Fővárosi Törvényszék tegnap kihirdetett, elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint egyes időszakokban megfeleltek a tisztességesség kritériumainak, így érvényesek voltak a pénzügyi vállalkozás által rögzített általános szerződési feltételek.
A Budapest Bank (BB) Zrt. magyar állam elleni devizahiteles perében a Fővárosi Törvényszék szeptember 18-ra halasztotta a határozat kihirdetését. A BB kérte a bírósági eljárás felfüggesztését, továbbá, hogy a törvényszék forduljon az Alkotmánybírósághoz, és kezdeményezzen előzetes döntéshozatali eljárást az Európai Unió Bíróságánál, ám ezt a bíróság elutasította.

Az UCB perével párhuzamosan zajlott a CIB Lízing Zrt. állam ellen indított pere is – írta az MTI. Ebben az eljárásban a bíróság a határozat kihirdetését elhalasztotta szeptember 19-ére. A bíróság – akárcsak a megelőző devizahiteles perekben – végzéssel elutasította, hogy az Alkotmánybírósághoz, illetve az Európai Bírósághoz forduljon.