Gazdaság

Révbe érhet a hal áfacsökkentése, az agrártárca mérsékelné a húsáruk, a felvágottak adótartalmát is

5 perces interjú: Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter

Az agrártárca a halhús mellett a telepített hal áfáját is csökkentené jövő januártól. A miniszter mindenképpen mérsékelné több hústermék, felvágott áfáját is.

– Miniszter úr, a halhús jelenleg huszonhét százalékos általános forgalmi adójának öt százalékra csökkentését kezdeményezi a tárca, ön ezt megerősítette a mai rendezvényen is. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott ugyanitt ezt előremutató lépésnek nevezte. Nekem olybá tűnik, ez már el van döntve, legalábbis kormányzati szinten, azaz lehet kalkulálni, hogy mérséklik jövő ja­nuár­tól a halhús áfáját.

- Ez még nincs eldöntve, a végleges döntést az Országgyűlés hozza meg. A kormány az adótörvények és a jövő évi költségvetési törvény vitája kapcsán foglalkozik majd ezzel a kérdéssel. Úgy látom, hogy van fogadókészség, hiszen a halhús egy egészséges, jó minőségű élelmiszer, és a magas áfatartalom miatt jelenleg aránytalanul drágább, mint a baromfi- vagy a sertéshús. Bízom abban is, hogy a telepítésre szolgáló halnak az áfáját is sikerül csökkenteni. Komoly probléma, hogy nem tudják visszaigényelni az áfát azok a telepítők, akik például horgászokat szolgálnak ki, horgászjegyeket értékesítenek.

- Jelenleg lát-e esélyt arra, hogy a halhúson kívül más élelmiszer áfája is csökkenjen jövő januártól?

- A tárca szeretné, ha több termék áfája is csökkenne, de én nem mennék elébe a vitának, ami az adótörvények körül zajlik majd. Mindenképpen ebbe a körbe tartozik néhány feldolgozott húsáru, felvágott. Emellett egyes tejtermékek, pékáruk, zöldség- és gyümölcsfélék is szóba kerültek, és a vadhúst is ide sorolnám. Jó néhány területen fehérítené az ágazatot az áfacsökkentés, viszont a kieső adóbevételeket pótolni szükséges, ehhez pontos háttérszámítások kellenek, amelyeket jelenleg is egyeztetünk a Nemzetgazdasági Minisztériummal. Nyilván a magyar termelést akarjuk erősíteni, hogy friss, egészséges élelmiszer kerüljön a polcokra, kedvező áron, ehhez egy lehetséges eszköz az adócsökkentés.

- Miként próbálják meggyőzni az Országgyűlés tagjait, hogy a kieső áfabevételek mégis csak pótol-hatók?

- Ehhez alapos szakmai vita kell. Látszik, hogy a sertéshús áfabevétel-kiesése kisebb volt, mint amit előzetesen kalkuláltunk, ez az ágazat fehéredésének tudható be.