Gazdaság
Rekordszinten a lakossági állampapír-állomány
Már belföldiek kezében az az államadósság fele
Közölte: az eddigi adataik alapján a február még erősebb hónap lesz. Erre az évre 500 milliárd forintnyi lakossági új értékesítést terveztek, ennek a 40 százaléka januárban már megvalósult, februárban pedig elérik a 80 százalékos arányt - tette hozzá. Ezért magasabb lakossági értékesítési tervre tesznek javaslatot az igazgatóságnak.
Elmondta: mivel számításaik szerint megmarad a lakosság részéről a kereslet az állampapírok iránt, a devizaadósság részaránya az idei év végéig a tavalyi 32 százalékkal szemben 27 százalékra csökken. Ha ezt 2017-2018-ban még lejjebb lehet csökkenteni, akkor az elmúlt 25 év legalacsonyabb devizaarányát lehetne elérni - mondta.
Az ÁKK csütörtöki közlése szerint januárban 189,6 milliárd forinttal emelkedett a lakossági állampapír-állomány, így a forintban kibocsátott lakossági állampapírok teljes mennyisége 3707 milliárd forintra nőtt.