Gazdaság

Rekordszámú magyar a horvátoknál

Júliusban több mint kétszázezer honfitársunk pihent az adriai országban, ezzel megelőztük Olaszországot

Újabb rekordot döntöttek a magyar turisták Horvátországban júliusban. Soha nem látott számban, több mint kétszázezren látogattak el a tengerparti államba.

Csaknem 201 ezer magyar turista 1,091 millió vendégéjszakát töltött Horvátországban július folyamán, számuk 9,3 százalékkal, az ott töltött idő pedig 7,1 százalékkal haladta meg a tavalyi hasonló időszaki adatot – közölte Marin Skenderovic, a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője tegnap. A legjelentősebb küldő nemzetek között Magyarország ezzel a hetedik helyen áll – tette hozzá. Marin Skenderovic arról számolt be, hogy az év első hét hónapjában összesen 312 ezer magyar vendég érkezett Horvátországba, 14,4 százalékkal több, mint tavaly július végéig, a vendégéjszakák száma 11,4 százalékos növekedéssel meghaladta az 1,542 milliót. A hét hónap adatai szerint a magyar turisták számban a kilencedik helyen szerepelnek, megelőzve Olaszországot – adta hírül a távirati iroda.

Az idei évről szólva Marin Skenderovic úgy fogalmazott: a jelenlegi tendenciák alapján több mint félmillió magyart várnak a tengerparti országba, a vendégéjszakák száma pedig várhatóan túllépi majd a hárommilliót. A képviseletvezető felidézte, hogy tavaly – minden korábbi rekordot megdöntve – 513 ezer magyar turista járt Horvátországban, a vendégek 2,753 millió vendégéjszakát töltöttek ott. Horvátországban a külföldi vendégek száma, hét hónap alatt 13,8 százalékkal növekedve meghaladta a 9,161 milliót.