Gazdaság
Rekordot döntött a járműipari kivitel
Húszmilliárd euróra nőtt az export+VIDEÓ
A tárcavezető a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) által szervezett járműipari konferencián elmondta: tavaly 7833,3 milliárd forint termelési értéket állított elő az autóipar Magyarországon, amely 17,6 százalékkal volt több, mint 2014-ban.
A járműgyártásban dolgozók száma 13 százalékkal nőtt, meghaladta a 149 ezret - ismertette. Hozzátette: a szektor jelentőségét mutatja az is, hogy miközben 2014-ben a teljes magyar áruexport 20 százaléka származott az autóiparból, tavaly ez az arány 21,6 százalékra emelkedett. Közölte: az exportból származó árbevétel 16 százalékkal, a belföldi értékesítésből származó bevétel 36 százalékkal nőtt, ezek eredményeként pedig a magyar autóipar részaránya a teljes feldolgozóiparban már több mint 30 százalék.
A magyar kormány csak tavaly 35 milliárd forintot ítélt meg vissza nem térítendő támogatások formájában a Magyarországra érkező beruházások számára. Emellett a kormány tovább szeretné javítani a logisztikai infrastruktúrát, és növelni a szakképzett munkaerő számát.
Szijjártó Péter elmondta, hogy idén még négy olyan együttműködési központ létrehozásával kapcsolatos kormányzati döntést szeretnének meghozni, mint amilyen működik már Győrben az önkormányzat, az Audi és a Széchenyi István Egyetem összefogásával.
Nyolcezer munkahely?
Ésik Róbert, a HIPA elnöke elmondta ez ügynökség jelenleg rekordszámú, 169 projekt kapcsán folytat tárgyalásokat, amelyek közül 40 köthető a járműipari szektorhoz. Amennyiben valamennyi, a járműipart érintő beruházás a most ismert paraméterekkel valósul meg, úgy a beruházások által összesen közel 8000 új munkahely létesülhet hazánkban.