Gazdaság

Quaestor-ügy: Megkezdődött a vád ismertetése

Tuzson Bence: Rekordgyorsasággal halad előre az igazságszolgáltatás + VIDEÓ

Megkezdődött a vád ismertetése a csalással, sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolt Tarsoly Csaba és társai ellen indított úgynevezett Quaestor-ügy büntetőperében a Fővárosi Törvényszéken. Az üggyel kapcsolatban Tuzson Bence megjegyezte: rekordgyorsasággal halad előre az igazságszolgáltatás.

Objektum doboz

A pert különösen nagy érdeklődés kíséri, a tárgyalóterem megtelt, egy másik helyiségben a sértettek és más érdeklődők kivetítőn követhetik az eseményeket. A bíró a tárgyalás elején ismertette, hogy mivel különösen nagy melegre lehet számítani, több szünetet tartanak.

MNB: Politikai hazugságkampány a jegybank ellen
Az MSZP kormányzati ciklusaiban zavartalanul zajló bróker-visszaéléseket a jegybank tárta fel, így az eset kapcsán leginkább a szocialistáknak van takargatnivalója - nyilatkozta Binder István, a jegybank felügyeleti szóvivője kedden.
A szóvivő szerint komolyan nem vehető politikai szereplőktől korábban sokszorosan cáfolt és nyilvánvalóan hazug állítások jelennek meg újra a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a brókerügyekkel kapcsolatos szerepéről.
Az MNB ezért ismételten határozottan visszautasítja a Magyar Szocialista Párt (MSZP) hétfői állításait, amellyel a párt - saját felelősségének elkenésére - a brókerügyek kapcsán megpróbál összemosni egy, az elmúlt 15-20 évben büntetlenül zajló visszaélés-sorozatot azzal, hogy a jegybank feltárta és megakadályozta a jogsértéseket.
A korábban a Jobbik által a jegybank felügyelőbizottságába delegált tagnak szintén kedden megjelent vádjai azt jelzik: a "szakembernek" hiányosak az ismeretei a Quaestor-ügyről és a tőkepiac működéséről. Állításával ellentétben ugyanis a banki tranzakciós adatok alapján semmilyen következtetést nem lehet levonni az értékpapírok másodpiaci forgalmára, illetve a Quaestor brókercégének csalárd működési modelljére vonatkozóan. Márpedig a visszaéléseknek ez volt a lényege - mutatott rá a szóvivő.
Hozzátette: az MNB és annak elnöke szakmai tevékenységét még a politikai manipuláció, a felelősséghárítás eszközeivel sem lehet utólagosan félremagyarázni, s a vétlen pénzügyi fogyasztók, ügyfelek megtévesztésére használni.
A jegybank - amely a brókerügyek feltárásakor alig 18 hónapja vette át a pénzügyi felügyelés feladatkörét Magyarországon - 2015 tavaszán bő másfél évtizede tartó csalás- és sikkasztássorozatot zárt le, mert véget vetett a három befektetési vállalkozásnál (Quaestor, Buda-Cash, Hungária) korábban zavartalanul folyó visszaéléseknek - emlékeztetett a szóvivő. Ez azért történhetett meg, mert az MNB - a korábbi vizsgálati módszertan új szempontú megközelítésével - váratlan, célirányos, alapos, informatikai eszköztárat is alkalmazó vizsgálatokat végzett.
A Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt. irányítói az ügyfelek megtakarításait kizárólag addig tudták zavartalanul eltulajdonítani, amíg az MNB pénzügyi felügyelési hatáskörét megkapva azt meg nem akadályozta - idézte fel Binder István. A brókerbotrányok jegybanki feltárása viszont utólagosan arra is rávilágít: helyes döntés volt a jogalkotó részéről a pénzügyi felügyelés feladatkörének jegybankba való integrálása. E nélkül a visszaélések tovább is folytatódhattak volna.
A jegybank összességében tehát nem okozója, hanem - törvényi kötelezettségét teljesítve - éppen feltárója volt a brókercégeknél történt szabálytalanságoknak - közölte.
A szóvivő rámutatott: az MSZP kormányzati ciklusaiban zavartalanul zajló bróker-visszaélések mostani feltárása miatt elsősorban a szocialistáknak lenne takargatnivalója. Erre világít rá a Fővárosi Főügyészségnek a Quaestor-ügyben tett vádemelés kapcsán idén februárban kiadott közleménye is.
Binder István elmondta: az MNB-nek a felszámolás alatt álló brókercégtől beszerzett, ugyanezt alátámasztó vizsgálati adatai szerint a szocialista kormányzat idején megháromszorozódott a Quaestor brókercégének, kötvényeket, egyéb értékpapírokat és készpénzt feltüntető negatív egyenlegező számlája - ez utóbbi mutatja az ügyfelek hiányzó követeléseit. Ekkor történt meg az egy napon belüli legnagyobb, kirívó növekedés is: 2005. január elején ugyanis az addigi negatív ügyfélegyenleg - egyelőre ismeretlen okokból - hirtelen közel megduplázódott.

Az ügyészség öt vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást ró a vádlottak terhére. A Tarsoly Csabát érintő cselekmények száma a vád szerint 753 rendbeli.

Csalás miatt az ügyészség az 50 millió forintosnál nagyobb kárt szenvedett 232 befektető sérelmére elkövetett cselekmények miatt emelt vádat. Az összes vádbeli cselekmény elkövetési értéke mintegy 77 milliárd forint, az ügynek több mint 30 ezer sértettje van. A vádirat több mint 2500 oldal, ezt várhatóan több órán keresztül ismerteti az ügyész.

A tárgyalóteremben többen fekete pólóban jelentek meg, amelyen a Quaestor-gate felirat olvasható.

A vádlottak közül Tarsoly Csaba és a per harmadrendű vádlottja van előzetes letartóztatásban, a per másodrendű vádlottja pedig házi őrizetben. A tárgyaláson a büntetés-végrehajtás kommandósai is megjelentek.

A bíró a kiemelt jelentőségű ügy tárgyalásának elején ismertette, hogy informatikai szakértőt vontak be, hogy az eljárás adatai a vádlottak és védőik számára a tisztességes eljárás keretében hozzáférhetők legyenek. A szakértő előzetes jelzése szerint informatikai támogatás - egy célszoftver - kell az adatok feldolgozásához.

Ügyész: Tarsoly Csaba ellentmondást nem tűrő vezető volt a bűnszervezetben 
Az ügyész szerint Tarsoly Csaba az általa létrehozott és irányított bűnszervezet határozott fellépésű, ellentmondást nem tűrő vezetője volt, aki a cégcsoport valamennyi cégének vagyonát saját vagyonának tartotta és a legnagyobb természetességgel akként is kezelte. A Questor-ügy keddi, első tárgyalásán a vádhatóság képviselője  megkezdte a vádirat ismertetését. 

Az 1550 oldalas vádirat öt vádpontban foglalja össze a 11 vádlott terhére rótt bűncselekményeket, az ügyész ebből kedden mindössze kettőt ismertetett, a harmadikba pedig belekezdett. 
A bírósági tárgyalás szünetében néhányan a hallgatóság soraiból az elsőrendű vádlott Tarsoly Csabának, a cégcsoport vezetőjének azt kiabálták: "szégyelld magad!", illetve "gondolj a családodra!"

A védő szerint arra sem volt elég az idő, hogy elolvassák az ügy iratait

Tarsoly Csaba védője, Papp Gábor a tárgyalás megkezdése akadályának nevezte, hogy a mintegy 2,5 millió oldalnyi bizonyítási anyag megnyitásához és elolvasásához több hónapra van szükség, amelyre még az ügyészségnek sem lehetett ideje, nemhogy a védelemnek vagy akár a bíróságnak. Az ügyvéd szerint súlyosan sérül a vádlottak azon joga, hogy megfelelően felkészülhessenek a perre, ezért kezdeményezte, hogy először a szakértőt nyilatkoztassák az ügyben, és csak azután kezdődjön meg a vád ismertetése.

Tarsoly Csaba az ügyvédjével egyezően ugyancsak kifogásolta, hogy nem tudta megfelelően tanulmányozni az ügy iratait, elsősorban a büntetés-végrehajtás informatikai lehetőségeit bírálta. Azt is szóvá tette, hogy a felszámolási adatokat sem látja, holott az ügyfelek pénzéről van szó. Úgy fogalmazott: „a Quaestor-vagyon megtartásán, gyarapításán dolgoztunk még a büntetés-végrehajtási intézetben is”.

Az ügyészség szerint nincs akadálya a tárgyalás megkezdésének, mivel az iratokat a vádhatóság rendelkezésre bocsátotta.

A bíróság szerint sincs akadálya a tárgyalásnak, éppen azért kérte a bíróság szakértő segítségét, hogy egy csak felhasználói szintű ismeretekkel rendelkező ember számára is feldolgozhatók legyenek az adatok.

A károsultak nevében tartottak flashmobot

Quaestor-károsultak nevében mintegy negyvenen tartottak flashmobot a „tisztességes kártalanításért” demonstrálva a Fővárosi Törvényszék épületénél a tárgyalás előtt. Elhangzott: 32 ezer károsult képviseletében az ellen is tiltakoznak, hogy feljelentéseik dacára az ügyészség csak azokat emelte be név szerint a vádba, akiket 50 millió forintosnál nagyobb kár ért és csak 20 milliárd forint kár értékben, valamint az ellen, hogy 12 ezer károsult "egyetlen fillért sem kapott".

Az épület bejárati lépcsőin álló demonstrálók többször azt skandálták: „Tolvaj banda!”, „Maffia!”, „Igazságot!”, „Nem hagyjuk!”, „Elég volt!”, „Hol a pénz?”.

A demonstrálóknál táblák is voltak, ezeken - a többi között - az volt olvasható: „Az MNB hibázik, én bűnhődöm”, „Polt! A becsületed egy folt”, „Én is Matolcsy-rokon vagyok, ide a pénzt!”, „Tarsoly utolér a balsors”.

A demonstrálók előtt Tarsoly Csabát, Matolcsy György MNB-elnököt, Ibolya Tibor fővárosi főügyészt, Polt Péter legfőbb ügyészt és a Quaestor ideiglenes vezetésével megbízott Orgován Bélát ábrázoló kartonfigurákat állítottak fel.

Fidesz: Gyurcsány a hibás

A Fidesz Gyurcsány Ferencet, a DK jelenlegi elnökét, volt miniszterelnököt és a szocialistákat hibáztatja a brókerbotrányért. A kormánypárt közleményében azt írja: azért folyhattak több mint egy évtizeden át Magyarországon brókercsalások, mert Gyurcsány Ferenc és a szocialisták kormányzásuk alatt annyira fellazították a brókercégekre vonatkozó szabályokat, hogy a csaló brókerek zavartalanul becsaphatták az embereket.

A Gyurcsány-kormány ráadásul 17 milliárddal tömte ki a Quaestort, Gyurcsány Ferenc és a baloldal az elmúlt hónapokban pedig végig a brókerek oldalán állt, nem szavazták meg a brókerpiac szabályozására, pénzügyi felügyeletére és a kártalanításra vonatkozó törvényeket - fogalmaznak.

A Fidesz azt is kijelenti, hogy a polgári kormány feltárta az évtizedes pénzügyi korrupciót, rendet tett a brókerpiacon, és az Alkotmánybíróság által kijelölt keretek között kártalanítást biztosít a csalások áldozatainak. A Quaestor-ügy keddi tárgyalásával megkezdődött az igazságszolgáltatás, amelyre Magyarországon ilyen nagyságrendű ügyben ilyen gyorsan még nem volt példa - írják.

MSZP: Kövessék a pénz útját!
Az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese abban bízik, hogy a törvény teljes szigorával és a nyilvánosság legnagyobb bevonása mellett jár el a bíróság a Quaestor-ügyben. Szakács László kedden azt javasolta, hallgassák meg az összes sértettet, terjesszék ki a vádat és "kövessék a pénz útját".

Az ellenzéki politikus közölte, már korábban is arra "bátorította" az ügyészséget, hogy nyomozzon tovább, kövesse a pénz útját, így további gyanúsítottak is lehetnek. Szerinte kevés figyelmet kap az a tény, hogy nem lehet tudni, hol van a Quaestor-vagyon.
Azon véleményének is hangot adott, hogy nem lehet az ügyet teljes körűen felderíteni, mert megemelték az elkövetési értékhatárt, csak az ötvenmillió forint feletti károsultakat idézték be a tárgyalásra.     
Szakács László szólt arról is, hogy az MNB-nek mint felügyeleti szervnek megkerülhetetlen a felelőssége az ügyben, a kártalanításhoz pedig van pénze, csak akarata nincs ehhez, így ezt ki kell kényszeríteni.
Megjegyezte, az MNB-nek nem felderítenie, hanem megelőznie kellene ezeket az ügyeket, a felderítés a rendőrség és az ügyészség feladata.

Jobbik: A Fidesz és az MSZP is felelős 
A Jobbik szerint a Fidesz és az MSZP alkotta "Quaestor-koalíció" a felelős azért, hogy a visszaélés-sorozat  évtizedeken át, és a kormányváltás után is működhetett.
Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke tudatta: a Jobbik már 2010 végén huszonnégy olyan törvénymódosító javaslatot terjesztett az Országgyűlés elé, amelyek nagyságrendekkel szigorúbban büntették volna a "brókerbűnözőket". Jellemző a XX. század leszerepelt pártjaira, hogy a Fidesz és az MSZP ezeket a javaslatokat kéz a kézben söpörte le az asztalról - fogalmazott.

A politikus hangsúlyozta: a K&H-ügy felelősei még 13 évvel a botrány kirobbanása után sem nyerték el méltó büntetésüket, ezért okkal lehet tartani attól, hogy az Orbán-kormány alatt nemcsak Kulcsár Attila, hanem Tarsoly Csaba is vígan élheti tovább mindennapjait. Ha a Jobbik kormányra kerül, olyan intézkedéseket fog hozni, amelyek felgyorsítják a brókerbotrányok felelőseinek elszámoltatását - közölte.

A kormány szerint  Kárrendezési Alap a törvény által meghatározott módon és ütemben végzi a kártalanítást

Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a perrel kapcsolatban azt mondta: ilyen nagyságrendű ügyben, ilyen gyorsan még nem történt se vádemelés, se tárgyalás, és ez a nyomozóhatóságok munkájának köszönhető. Az államtitkár hozzátette: bíznak abban, hogy a csaló brókerek rács mögé is kerülnek. Kiemelte: a brókercsalásokat a polgári kormány leleplezte le, illetve ez a kabinet tett rendet a pénzügyi és brókerpiacon, míg a baloldal kormányzása alatt eltűrték és segítették az évtizedes pénzügyi korrupciót.

Tuzson Bence hangsúlyozta: a kormány lezárta az évtizedes pénzügyi korrupciót, rendet tett a brókerpiacon, a brókercégek működésére szigorúbb szabályokat alkotott, lehetővé tette a csaló brókerek vagyonának zárolását és kártalanítja a brókercsalások áldozatait, szemben a szocialistákkal, akik soha senkit nem kártalanítottak, a Baumag és a Hajdú-Bét-ügy áldozatait is cserbenhagyták.

DK: Nem az igazi felelősök ülnek a vádlottak padján
A Demokratikus Koalíció alelnöke azt állítja, hogy a Quaestor-ügy igazi felelősei nem a vádlottak padján, hanem a kormányban ülnek. Varju László azt mondta, hogy a botrány nem történhetett volna meg Orbán Viktor miniszterelnök, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter valamint Matolcsy György jegybankelnök közreműködése nélkül. A független képviselő kijelentette, hogy a Quaestort vezető Tarsoly Csaba nem tudott volna százmilliárdokat elcsalni, ha ezt nem nézi el neki a felügyeletet ellátó MNB. Kevesebb károsult pénze veszett volna el, ha Szijjártó Péter minisztériuma nem veszi ki az utolsó pillanatban a saját befektetéseit - tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy a Quaestor-károsultak mielőbbi kártalanítása érdekében a parlament már tavaly nyáron elfogadta a kártalanítási törvényt, amelyet az Alkotmánybíróság novemberi döntése miatt később módosítani kellett.

Megjegyezte: a károsultak annyi kárpótlást tudtak kapni, amennyit az Alkotmánybíróság (AB) megengedett, hiszen az AB döntése miatt általános kártalanítás helyett egyedi elszámolást kell végrehajtani, a kártérítés összegét a korábbi hozamokkal, kamatokkal csökkenteni kell és a károsultak egy részének önrészt is kell vállalnia.

A Kárrendezési Alap a törvény által meghatározott módon és ütemben végzi a kártalanítást - mondta.