Gazdaság

Pro Turismo-díjat kapott Sándor Szandra, a Nanushka tervezője

A Nanushka márka sikerével felrakta Magyarországot és a hazai ruhagyártást a divatvilág nemzetközi térképére

A turizmus legmagasabb szintű kormányzati elismerését kapta meg kedden este Sándor Szandra, a Nanushka tervezője. A fiatal tervező méltán került díjazásra, hiszen a Nanushka márka sikerével felrakta Magyarországot és a hazai ruhagyártást a divatvilág nemzetközi térképére.

A Pro Turismo elismeréssel minden évben azokat a szakembereket díjazzák a Turizmus Világnapján, akik kiemelkedő teljesítményükkel hozzájárultak a turizmus fejlődéséhez. Idén harmincadik alkalommal adták át a turizmus legmagasabb szintű kormányzati elismerését, a díjazottak között van Sándor Szandra, a Nanushka tervezője is. A díjakat Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke adta át tegnap a Művészetek Palotájában az ágazat első számú szakmai fórumán, a Turizmus Summit 2018 gálaesten.

A Nanushka egy több mint 10 éve működő magyar divatmárka, tervezője és alapító-tulajdonosa Sándor Szandra. Kollekcióit több mint 40 országban forgalmazzák világszerte, online boltjából 130 országba szállít közvetlenül, 2018-ban nyitotta meg első igazi flagship boltját Budapesten, majd saját Pop-up üzletét Los Angelesben és Londonban a Liberty áruház égisze alatt. Legújabb őszi/téli kollekcióját pedig a New York Fashion Week keretei közt, a hivatalos program részeként mutatta be.

A Nanushka márka nemzetközi sikere az egész hazai iparág sikerét is jelenti egyben. A márka lenyűgöző és egyben kényelmes viseletű termékei az itthoni szakemberek munkáját dicsérik, hiszen a gyártás közel 80 százaléka Magyarországon zajlik. A belvárosi Bécsi utcában található bolt Budapest egyik designra és divatra fogékony turistáinak látványosságává vált, arculata hűen tükrözi a márka által képviselt életérzést.

A Nanushkáról

A Nanushka egy több mint 10 éve működő magyar divatmárka, tervezője és alapító-tulajdonosa Sándor Szandra. A Nanushka 2005-ben, Sándor Szandra családi vállalkozásaként indult. Mára pedig az első céggé vált a magyar divatiparban, amelynek csapata a nemzetközi piacon is jelentős eredményeket ért el. A márka Budapesten kívül a világ 150 városában van jelen, termékei a leghíresebb luxusáruházak többségében már kaphatók.

A magyar cégben kiemelkedő potenciált látott a GB & Partners által kezelt Exim Növekedési Alap is, amely 2016 vége óta, több lépcsőben csaknem egymilliárd forintot fektetett be a Nanushkába. Az EXIM alapok kiemelt célja a magyar társaságok növekedési terveinek és nemzetközi terjeszkedésének támogatása.

Az elmúlt évek alatt bevezetett új üzleti stratégia egyedülállóan gyors növekedési ütemet eredményezett a nemzetközileg is elismert Nanushka életében. A GB Partners által kezelt EXIM Növekedési Alap 2016. végi befektetése óta a márka 60-ról 200-ra növelte a nemzetközi viszonteladói számát, a 2016-os 335 millió és a 2017-es 766 millió forintos árbevétellel és a 208M forintos veszteséggel szemben 2018 első kilenc hónapjában elért árbevétel meghaladta az 1,7 milliárd forintot és pozitív eredményt ért el a Nanushka.