Gazdaság

Pályázat helyi piacok létrehozására

Partnerségi megállapodás formálódhat a termelők és a kereskedők között

A kormány célja, hogy megerősödjenek a helyi piacok, amelyek létrehozására, fejlesztésére és promóció­jára az idén 3,8 milliárd forint áll rendelkezésre.

Még az idén tárgyalások kezdődhetnek az élelmiszer-termelők és -kereskedők között egy kiegyensúlyozottabb erőviszonyokat teremtő megállapodás érdekében, hogy ne mindig a termelő kerüljön kényszerhelyzetbe, hanem akár az árrés kis részének átengedésével legyen partner a kereskedelem is – jelentette be tegnap Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Mosonmagyar­óváron. A tejtermelők és a meggytermesztők tavalyi példájával támasztotta alá a megállapodás fontosságát, és emlékeztetett arra, hogy a kereskedelem jóval magasabb áron értékesítette az árut, mint amennyiért átvette a gazdáktól, a termelők viszont sokszor önköltségi áron, illetve az alatt kényszerülnek eladásra. Nagy szerint a kereskedelem is lemondhatna a haszonkulcsának néhány százalékáról a közös felelősségvállalás és biztonságos élelmiszer-ellátás végett. Utalt arra, hogy 2010-től egyszerűsítette a kormány a helyi piacok megteremtését, így 2012-ben 117 termelői piacot, 2015 februárjában 214-et, egy évvel később 271-et vettek nyilvántartásba. A kistermelők száma pedig az elmúlt hat évben háromszorosára nőtt.

Hozzáfűzte: korábban az európai uniós pályázati forrásokból, valamint a szaktárca Tanyafejlesztési programjából lehetett támogatást igényelni helyi piacok fejlesztésére. Erre a Földművelésügyi Minisztérium 2011 és 2013 között mintegy hárommilliárd forintot fizetett ki – írta a távirati iroda. Nagy István jelezte: helyi piacok létrehozására, fejlesztésére, promóciójára az idén is lehet pályázni, mintegy 3,8 milliárd forint keretösszegben. Közölte: a kormánynak célja a helyi termelői piacok megerősítése.