Gazdaság

Ötödik éve töretlen a kiskereskedelmi forgalom éves növekedése

NGM-helyettes államtitkár: 54 hónapja folyamatos az emelkedés

A decemberi 4,7 százalékos növekedéssel együtt a kiskereskedelmi forgalom a tavalyi egész évben is 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A naptárhatástól megtisztított adatok szerint 2017 decemberében 5,9, az elmúlt év egészében 4,8 százalékos volt a kiskereskedelmi forgalom növekedése, ami megegyezik az előző év növekedési ütemével - jelentette első becslése alapján hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A kiskereskedelmi forgalom éves növekedése ötödik éve töretlen: 2013-ban 1,8, 2014-ben 5,1, 2015-ben 5,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek eladási volumene. 

Tavaly decemberben az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 2,1 százalékkal nőtt a forgalom az előző havi 4,6 százalék után, amely másfél éves rekordnak számított 2016 májusa óta. A nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 10,4 százalékos volt az értékesítés volumenének naptárhatással kiigazított éves összevetésű növekedése, éppen annyi, mint novemberben. Az üzemanyag-kiskereskedelemben 4,1 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene a novemberi 3,7 százalékos emelkedést követően.  

Az elmúlt év egészét tekintve az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 2,6 százalékkal nőtt a forgalom, az egy évvel korábbi 3,0 százalékot követően. A nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 8,3 százalékra gyorsult az eladások növekedési üteme a 2016-os 6,9 százalékról, míg az üzemanyag-kiskereskedelemben az előző évi 4,9 százalék után 3,3 százalékkal emelkedett az értékesítés volumene a naptárhatástól megtisztított adatok szerint.

NGM-helyettes államtitkár: 54 hónapja emelkedik a kiskereskedelmi forgalom

A kiskereskedelmi forgalom már 54 hónapja folyamatosan emelkedik - mondta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva. Hozzátette: a kiskereskedelem tavaly novemberben és decemberben is elég jól teljesített, ezt mutatja például, hogy a nem élelmiszer jellegű áruk kereskedelme mindkét hónapban több mint 10 százalékkal bővült. 

 Arra a kérdésre, hogy a kiskereskedelmi forgalmat lehet-e tovább növelni, a helyettes államtitkár úgy válaszolt, hogy a kormány és a szociális partnerek 2016. novemberben kötött hat éves bérmegállapodásának köszönhetően idén a minimálbér 8, a szakmunkás garantált bérminimum 12 százalékkal emelkedik, ez pedig lehetőséget teremt a kiskereskedelmi forgalom további bővülésére.

Pomázi Gyula megjegyezte: a bérek emelkedésének következtében arra számítanak, hogy a lakosság idén megvalósítja az eddig elhalasztott beruházásait, példaként a bútorokat, a számítástechnikai eszközöket és háztartási gépeket említette.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában úgy ítélte meg, hogy a tavalyi 10 százalék feletti reálbér növekedés, a decemberben 17 éves csúcsra ugró fogyasztói bizalom, a háztartások pénzügyi vagyonának meredek növekedése miatt a következő hónapokban fennmaradhat a kiskereskedelmi forgalom 6 százalék körüli növekedési üteme. Így a tavaly összességében 4,8 százalékos növekedést az idén 5 százalékhoz közeli növekedés követheti.

A kiskereskedelemnek további lökést adhat az új lakások idén várható átadási hulláma is. A háztartások ugyanakkor a vendéglátás, belföldi turizmus, szabadidő, szórakozás, valamint egyéb szolgáltatások területén is növelik fogyasztásukat, ahol szintén  jelentős növekedésre lehet számítani. A kiskereskedelmi forgalom növekedésének  gyorsulása összhangban van a Takarékbank elemzőinek várakozásával, hogy a tavalyi utolsó negyedévben gyorsulhatott a GDP növekedése, így a tavalyi évre továbbra is 4 százalékos GDP növekedésre számít az elemző.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint a kiskereskedelmi forgalom lendülete idén is megmaradhat, becslése szerint 4,5 százalék körül alakulhat az ütem, amivel  a belső kereslet idén is fontos motorja lesz a GDP növekedésének.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője az adatokat értékelve elmondta, hogy a növekedés megfelel a várakozásoknak. A tartós fogyasztási cikkek iránti kereslet azt mutatja, hogy a fogyasztói bizalom jó, az egy évvel korábbihoz képest bátrabban vásárolnak a háztartások. 

Németh Dávid szerint az idén minimális lassulás várható, 4-5 százalék között lehet a kiskereskedelmi forgalom bővülése. A lassulás azért valószínű, mert a foglalkoztatás a tavalyinál kisebb mértékben fog javulni, emellett eleve magas a bázis, a nettó fizetések pedig 2017-hez képest kisebb mértékben emelkedhetnek az idén. 

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője azt jegyezte meg, hogy a kiskereskedelmi forgalom tavaly decemberi 5,9 százalékos naptárhatástól megtisztított emelkedése elmaradt a 6,4 százalékos piaci várakozástól. Az egész évet nézve összességében így is pozitív meglepetés a kiskereskedelem teljesítménye. Az elmúlt év novemberében folyósított nyugdíjprémium és korrekció vélhetően inkább a nem élelmiszer típusú boltok forgalmára hatott kedvezően. A tavalyi utolsó negyedéves GDP-növekedést illetően a vártnál gyengébb kiskereskedelmi adat önmagában még nem mond sokat, biztosabb következtetéseket csak a szerdai ipari adatok fényében lehet levonni.