Gazdaság
Orbán Viktor: Sikerült Magyarországot munkába állítanunk
A miniszterelnök szerint megteremtettük és folytatjuk a nemzeti, szuverén politikát – Mára 4,2 millióra nőtt az adófizetők száma

Sikerült beindítani a magyar gazdaságot, a növekedés ma már az egyik legerőteljesebb Európában. Magyarország kitört a megszorítás–elengedés gazdasági körforgásából. Valamint 2010 és 2014 között megteremtették egy nemzeti, szuverén politika alkotmányos és pénzügyi alapjait – számolt be a távirati irodának a kormányfő előadásáról Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke.
„Munkába állítottuk Magyarországot” – hangsúlyozta a miniszterelnök, kifejtve: 2010-ben 1,8 millió adófizető volt hazánkban, ma viszont már 4,2 millióan járulnak hozzá a közterhekhez, négyszázezerrel többen dolgoznak, mint négy éve, így teljesíthető a kormánypártok által korábban kitűzött „tíz év alatt egymillió új munkahely” program. Kiemelte: európai összevetésben a legnagyobb arányban Magyarországon csökkent a munkanélküliség, és ezáltal vált lehetővé a szegénység csökkentése is hazánkban. Mint mondta: a szegénység ellen munkahelyteremtéssel lehet a legeredményesebben küzdeni. „Csökkent az államadósság, méghozzá úgy, hogy közben impozáns mértékben növeltük a közösségi célokat szolgáló nemzeti vagyont” – szögezte le. Az infláció nullára csökkent, nőtt a háztartások megtakarítása. „Közben csökkentettük az adókat, köszönhetően az egyedülállóan alacsony egykulcsos jövedelemadót a családi kedvezményekkel ötvöző adórendszernek” – sorolta az eredményeket Orbán Viktor. Mint mondta, a bankok elszámoltatásának eredménye az, hogy ezermilliárd forint kerül át a bankoktól a magyar családokhoz, az intézkedéssorozat hozzávetőlegesen 5,2 millió ember életét könnyíti meg. A jövő évtől kezdődően nem kisebb céljaink és feladataink vannak – folytatta Orbán Viktor. Kifejtette: „Meg kell védeni a gazdasági szuverenitásunk kiterjesztésével elért eredményeinket, a rezsicsökkentést, az energiapolitikánkat csakúgy, mint a versenyelőnyünket biztosító munkahelyvédelmi akciótervet, amit elsősorban az európai adóharmonizációs törekvések veszélyeztetnek. Eredményeket kell elérnünk az energiaszállítási útvonalak diverzifikációja terén, és 2015 elején be kell indítanunk a rendszerváltás óta legnagyobb gazdaságfejlesztési programunkat, ami elhozza a teljes foglalkoztatottságot” – jelentette ki. A külkereskedelemről kiemelte, annak súlypontján módosítani kell, nagyobb figyelmet fordítanak a feltörekvő, keleti piacokon való részvételre. Orbán a Tanjug szerb hírügynökség megkeresésére úgy fogalmazott: „Magyarország bebizonyította, hogy a gazdasági növekedés érdekében át kell lépni néhány hagyományos gazdasági dogmán. Jöjjenek, és fektessenek be Magyarországon, és éljenek a magyar gazdasági stratégia lehetőségeivel.”
