Gazdaság
Önjáró autóknak épül tesztpálya Zalaegerszegen
Orbán Viktor szerint Magyarország a digitális átalakulás nyertese lehet +VIDEÓ
Lázár János a csütörtöki Kormányinfón elmondta, hogy a tesztpálya 40 milliárd forintos beruházásból valósul meg. Zalaegerszegre azért esett a választás, mert az elmúlt időszakban súlyos veszteségeket szenvedett el - mondta a miniszter, megemlítve a Flextronics több ezer fő elbocsátásával járó leépítését. A kormány szándékai szerint Kecskemét, Győr, Szombathely és Miskolc mellett egy új járműipari központ alakulhat ki Zalaegerszegen.
A miniszterelnök azt mondta, a pályán egyebek mellett önjáró, tehát vezető nélküli autókat tesztelnek majd mesterséges körülmények között.
Az előrejelzések szerint 2025-re az összes újonnan eladott jármű 20 százaléka részlegesen vagy teljesen automatizált lesz. Ha ennek a folyamatnak részesei akarunk lenni, akkor gyors és határozott lépéseket kell tennünk - mondta. Hozzátette: a kérdés az, hogy a magyar bürokrácia, ipar, a kamara, a vállalkozói világ és a nálunk megtelepedett külföldi vállalatok képesek lesznek-e a kereteket tartalommal gyorsan megtölteni.
Elmondta azt is, Magyarország az ipari digitalizáció nyertese lehet a közép-európai térséggel együtt, ezért a régió országainak együttműködését szorgalmazta.
Emlékeztetett arra, a kormány 2010 óta dolgozik azon, hogy Magyarországot Közép-Európa járműipari innovációs központjává tegyék. Az az ország szeretnénk lenni, ahol a leggyorsabban jelenik meg az autógyártás mellett a kutatás-fejlesztés és az innovációs tevékenység is - mondta. Ehhez arra van szükség, hogy a nagy autógyártó cégek fejlesztési kapacitásainak egy részét ide hozzák - fűzte hozzá.
Stratégiai megállapodás autógyártókkal
A miniszterelnök kifejtette, a kormány előtt most egy olyan előterjesztés van, ami szerint az áfa az internetes szolgáltatásoknál 27 százalékról 18 százalékra csökken jövőre és 5 százalékra 2018 januárjától, ami komoly támogatást jelentene az iparágnak.
Felidézte azt is, a kormány az elmúlt években 67 stratégiai megállapodást kötött a Magyarországon dolgozó nagy cégekkel, ezek közül 23-at járműipari szereplőkkel, a világ 20 legnagyobb autóipari beszállítójából pedig 15 jelen van nálunk.
Azt mondta, minden, ami a járműgyártáshoz kapcsolódik Magyarországon, az "nő és emelkedik", bár mint mondta erre vet némi árnyékot az utóbbi negyedév GDP adata. Szerinte "a járműipari termelés növekedési ütemének mérséklődése" is szerepet játszott ebben. Ha a járműipar ismét magára talál, akár újabb fejlesztések révén, akkor az egyúttal a GDP-t is növelni fogja - mondta.

Orbán Viktor arra biztatta az egyetemi vezetőket, a magyar tudományos élet képviselőit és a politikusokat is, hogy a hagyományos ipar előtt álló hatalmas technológiai kihívásban elsősorban az óriási lehetőséget lássák, mert akkor Magyarország a digitális átalakulás nyertese lehet.
A digtializáció iskitörési pont lehet
Elmondta, a digitalizáció egy új iparágat tud létrehozni, ehhez pedig szükség lehet egy olyan egységes szabályozásra Európában, amely már nem szenved a "korábban megörökölt, versenyképességet rontó nemzeti korlátoktól". Egy páneurópai digitális szabályozási rendszerrel világméretekben is versenyképes iparág jöhet létre Európában - tette hozzá.
A miniszterelnök szerint Európa "hátrálásban van" demográfiai szempontból, a világ össztermékének előállításához való hozzájárulás tekintetében, és Európának a befolyási övezete is zsugorodik. Szerinte a digitalizáció támogathatja Európát abban, hogy ismét elinduljon előre és ismét teret nyerjen. A megújuló járműgyártására utalva arra figyelmeztetett, munkahelyek tízezrei szűnhetnek meg, ha Magyarország kimarad az ipar digitális átalakulásának folyamatából.
Magyarország központi szerepre tör
