Gazdaság
Nyereségesek a hazai pénzintézetek
Eredményes a kormányzat és a bankszektor együttműködése, a jó teljesítmény a gazdaság több ágára is kihat
A hazai bankrendszer adózott eredménye az első kilenc hónapban közel ötszázmilliárd forintra nőtt, 19 százalékkal volt magasabb, jelentette ki tegnap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten, egy üzleti fórumon. Elmondta, hogyha a bankrendszer jó évet zár, az a gazdaság többi ágára is kedvezően hat. Varga Mihály az idén elért gazdasági eredményekről úgy fogalmazott, a fizetési mérleg kedvező, a külkereskedelmi mérleg az elmúlt hat-hét évben remek eredményt ért el, az idén várhatóan százmilliárd euró fölött lesz az export teljesítménye.
Mint mondta, a visegrádi országok is jól teljesítettek, ezek az unió fő növekedési központjai. Kifejtette, hogy a fegyelmezett költségvetési politikának köszönhetően a magyar adósságcsökkentés kiemelten sikeres az unión belül, az elmúlt hét évben, határozott kormányzati politikával jelentősen csökkent az államadósság, 2020-ra mindenképpen hetven százalék alá esik. Kitért arra is, hogy a munkanélküliség uniós szinten is kiemelkedően alacsony. A kialakult munkaerőhiányra a nyugdíjasok újrafoglalkoztatását és a kismamák részmunkaidős alkalmazását nevezte megoldásnak. A munkaerő megtartását a munkahelyvédelmi akció hat területen támogatja, a rendszer pontosabbá tételével tovább segíthetik a munkaadókat és munkavállalókat – jelezte. A munkáltatói járulékot 22-ről jövőre 19,5 százalékra csökkentik, a cél az, hogy a hatéves bérmegállapodás időszakában ez tizenöt százalékra csökkenjen, a megtakarítást beruházásra, bérekre fordíthassák a cégek – mondta.
Patai Mihály, az Unicredit Bank vezérigazgatója szerint az idei év a bankszektor számra kedvező és nyereséges. Az egyszeri hatásoktól megtisztított növekedés vállalati és lakossági oldalon hitelvolumen-növekedésben nyilvánul meg. Kedvezőnek értékelte a rendszeres kormányzati konzultációt is.