Gazdaság

Növekvő vagyon az önkéntes pénztáraknál

Az egyéni befizetések 11,5 százalékkal, a munkáltatói befizetések pedig 5,8 százalékkal nőttek az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségéhez (ÖPOSZ) tartozó önkéntes nyugdíjpénztáraknál a második negyedévben.

A kasszák összvagyona a negyedév végén 1095 milliárd forint volt, éves szinten négy százalékkal bővült – közölte az ÖPOSZ a távirati irodával.

A közlemény szerint az érintett önkéntes nyugdíjpénztáraknak 1,06 millió tagja volt június végén, így az egy főre jutó átlagos vagyon 1,32 millió forintra nőtt, ami éves szinten hatszázalékos többlet. A látványos gyarapodást mutatja, hogy négy év alatt – 2012. második negyedévéhez képest – az önkéntes pénztárak összvagyona 312 milliárd forinttal (negyven százalékkal) nőtt, az egy főre jutó átlag vagyon pedig 51 százalékkal emelkedett, ez fejenként 350 ezer forint növekedés.

Kravalik Gábor, az ÖPOSZ elnöke kifejtette, a bővülés nemcsak a növekvő nyugdíjtudatosságot mutatja, hanem a mostani alacsony kamatkörnyezetben is igazolja, hogy a tagok jól döntöttek, amikor az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítást választották. Az eredmények világosan jelzik, hogy a munkáltatók ösztönzése és szerepének növelése szintén fontos a kiszámítható és biztos jövőhöz, valamint a hazai nyugdíjrendszer stabilitásához.

Ismert, a magyar önkéntes pénztárak legnagyobb érdekképviseleteként az ÖPOSZ tárgyalásokat kezdeményezett a kormánnyal, hogy a pénztári munkáltatói támogatásokat a 2017-től tervezetthez képest kedvezőbb adókörnyezettel ösztönözze az állam.