Gazdaság
Nő az alanyi adómentesség felső határa
Feltételekkel, de lehetőség van a kedvezményes lakásáfa meghosszabbítására, és közös társaságiadó-alanyiságuk lehet az egy tulajdonosi körbe tartozó cégeknek

A kormány korábban kifejtett álláspontja szerint az alanyi adómentesség értékhatárának emelését a gazdaság növekvő teljesítménye teszi lehetővé, és több mint 650 ezer adózónak jelenthet könnyebbséget. A képviselők tegnap elfogadták a pénzügyminiszter előterjesztését. Varga Mihály az új lakások kedvezményes áfakulcsának meghosszabbítását még november elején jelentette be. A kedvezményes adókulcs főszabály szerint jövő év végéig hatályban van, ami azt jelenti, hogy 2019. december 31-ig minden új építésű lakóingatlan – háromszáz négyzetméternél nem nagyobb egylakásos lakóingatlan, 150 négyzetméternél nem nagyobb többlakásos lakóingatlanban kialakított lakás – értékesítése után a legalacsonyabb mértékű, ötszázalékos áfát számítják fel. A kedvezményes adómérték a változtatást követően az ingatlan legkésőbb 2023. december 31-én történő értékesítéséig alkalmazható.
H. Nagy Dániel, a Mazars Kft. adóigazgatója lapunk kérdésére elmondta, az elfogadott módosítás átláthatóvá, egyértelművé teszi a kedvezményes áfakulcs alkalmazhatóságára vonatkozó határidőket. Az alanyi áfamentesség határártékének már szintén elfogadott, 12 millió forintra emelésével kapcsolatban megjegyezte, a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) választó cégek járhatnak jól, az intézkedés pedig összhangban van a kata 12 milliós értékhatárával. Felhívta még a figyelmet arra is, jövőre az egy tulajdonosi körbe tartozó cégek (ahol a tulajdonhányad vállalkozásonként eléri a hetvenöt százalékot) csoportos társaságiadó-alanyiságot hozhatnak létre, egyszerűsítve adóadminisztrációjukat.
A most elfogadott módosítás külön fejezetet tartalmaz a jövő év elejétől hatályba lépő, új szociális hozzájárulási adót és a szakképzési hozzájárulást érintő kedvezménynek, amely a közigazgatásból elbocsátott, védett korban lévő személyek elhelyezkedését segíti. A kedvezmény értelmében a munkáltatók – a minimálbér négyszeresének erejéig – a szociális hozzájárulási adó mértékével megállapított összeggel egyenlő kedvezményt vehetnek igénybe a 60. életévét betöltött, közigazgatásból elbocsátott munkavállalók után.
A Ház emellett kötelező ellenőrzést írt elő az adóhatóságnak a tartósan veszteségesen működő, két egymást követő üzleti évben 60 milliárd forintot meghaladó nettó árbevételt elérő cégeknél, mivel ezekben az esetekben fokozottabban merül fel az adóelkerülés veszélye. A kötelező ellenőrzés ugyanakkor nem vonatkozik a jogelőd nélkül induló vállalkozásokra az első négy üzleti évükben.
A képviselők a bankadó felső kulcsát 0,21 százalékról 0,2 százalékra csökkentették, összhangban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött korábbi megállapodással. A változtatások lehetővé tették még, hogy a jövőben jellemzően munkabérként adózó cafeteriajuttatások értéke ne módosítsa úgy a munkáért járó jövedelem adóalapját, hogy azzal a munkáltató rosszabbul jár.
A magáncélra is használt céges személygépkocsik esetében bevezették az ötvenszázalékos magánhasználat vélelmét, amelynek igénylésével az érintetteknek nem kell vezetniük a jelentős adminisztrációs terhet jelentő útnyilvántartást.
A képviselők ezen felül adómentessé tették a nemzetiségi pedagógusképzésben részt vevőknek pályázat alapján nyújtott ösztöndíjat.
Új fizetésképtelenségi törvényre van szükség
Érvényre kell juttatni a hitelezői érdekek védelmét, ezen belül kiemelt hangsúlyt kell kapnia a biztosítékkal, például zálogjoggal biztosított követeléssel rendelkező hitelezők érdekeinek. Szükség van az új fizetésképtelenségi törvény megalkotására, amely érinti többek között a csődtörvényt, a cégeljárás egyszerűsítését, a törlési eljárásokat és a végelszámolási eljárásokat is – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden, a Joint Venture Szövetség (JVSZ) vállalatvezetői fórumán tegnap. A miniszter szerint a fizetésképtelenségi eljárásban jelentős szerepet kapnak a speciális gazdasági szakkérdések, amelyek közgazdasági és pénzügyi ismereteket igényelnek, ezért fontos lenne a bíró jogi munkájának szakmai támogatása.