Gazdaság
Nincs már a polcokon a kínai import méz
Sikeres volt a méhészek hazai és brüsszeli lobbija, az unióban is szigorítanak

Nem forgalmazzák már a hazai üzletláncok azokat a mézkészítményeket, amelyekről bebizonyosodott, hogy hamis kínai mézet tartalmaznak, az idén már nem is érkezett ilyen szállítmány az országba – mondta lapunknak Takács Ferenc, a Kaposvári Méhész Egyesület méhésze, aki novemberben hazai és külföldi demonstrációkat is szervezett annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet az EU-ba érkező kínai importdömpingre. Korábban ötven, kereskedelmi forgalomban kapható mézmintát vizsgáltattak be, a laboratóriumi eredmények pedig az összesről azt mutatták ki, hogy silány minőségűek, sok esetben pedig hamisak. Takács Ferenc hozzátette: a brüsszeli demonstrációt követően egyből sikerült a magyar kormánynak meggyőznie a visegrádi országokat, most pedig az EU egésze hirdetett szigorúbb ellenőrzést.
Ellenőrzési tervet dolgozott ki az Európai Bizottság az ipari úton előállított és az Európai Unióba dömpingszerűen behozott import méz kiszűrése érdekében – közölte tegnap Erdős Norbert európai parlamenti képviselő az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel (OMME) közösen kiadott közleményében. Erdős kiemelte: az Európai Bizottsághoz már számos kifogás érkezett olyan, a piacon található termékre, amely címkéjén az szerepel ugyan, hogy „méz”, ami azonban nem felel meg a mézről szóló irányelv előírásainak, a termékek a növényi eredetre vonatkozó nyilatkozatokkal és a cukorral történő hamisítással álltak összefüggésben. A néppárti képviselő hangsúlyozta, hogy az Európai Parlament Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottsága márciusi ülésén napirendre veszi a mézhamisítási botrány ügyét. Mészáros László, az OMME elnöke a közlemény szerint azt hangsúlyozta, hogy az egyesület jelenleg is folytatja az import mézek vizsgálatát, újabb harmincöt mézminta laboreredményét várják, az eddigi vizsgálatokkal kapcsolatos dokumentumokat pedig már eljuttatták az Európai Bizottság részére. A novemberi hazai és brüsszeli demonstrációt követően rendelte el az országos főállatorvos tavaly december elején az unión kívüli országokból érkezett mézekkel kapcsolatos adatszolgáltatást. Ezzel párhuzamosan rendelte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a laborvizsgálatok alapján hamisnak bizonyult készítmények azonnali kivonását a forgalomból.