Gazdaság
Nemzetközi probléma az olajár emelkedése
Hétindító. A munkanélküliségi ráta a január–márciusi időszakban 3,9 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest, jönnek a negyedéves foglalkoztatottsági adatok

A hét első jelentősebb makrogazdasági mutatója az Egyesült Államokból érkezik kedden, a bizalmi indikátor némiképp visszafogott optimizmust mutat az olajár emelkedése miatt, ami megdrágítja az autózást a tengerentúlon is – mondta lapunknak Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője. Európában a hét második napján az Európai Központi Bankra figyelünk, amelynek négy vezetője is felszólal. Ez a piacok számára mintegy felkészülés, felvezetés a rákövetkező heti kamatdöntő ülésre. Idehaza a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a foglalkoztatottság és munkanélküliség február és április közötti gördülő negyedéves adatait közli. A munkanélküliségi ráta a január-márciusi időszakban 0,7 százalékkal 3,9 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
Szerdán német inflációs adatok érkeznek, amelyek az uniós számsor előhírnökének tekinthetők, mindemellett Németország mutatói meghatározók az euróövezeten belül – mutatott rá Virovácz. Az elemzők 1,8 százalékra számítanak, az érték mögött pedig szintén ott húzódik az üzemanyagok árának emelkedése. Eközben az Egyesült Királyságban az első negyedéves GDP öt éve nem látott lassú fejlődést mutat. Szerdán itthon a beruházások első negyedéves statisztikáját közli a KSH. Tavaly minden idők legnagyobb növekedési ütemével, 16,7 százalékkal nőttek a beruházások az előző évi 16 százalékos visszaesést követően.
Csütörtökön az ipari termelői árak áprilisi statisztikáját teszi közzé a KSH. Ugyanezen a napon szólal fel a magyar jegybank elnöke egy konferencián, erre pedig a konvergenciaprogram miatt figyel a piac. Különösen azért, mert négy éven keresztül négy százalék feletti éves gazdasági növekedésre és csökkenő hiányra számít a kormány. Kérdés még, hogy Matolcsy György jegybankelnök tesz-e említést a hitelezésről, ugyanis e téren a jegybank szerint 10-15 százalékos állománybővülés sem elképzelhetetlen – mutatott rá az elemző. Elmondta még, pénteken közli a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) a beszerzésimenedzser-index (BMI) májusi adatát. Itt az uniós/eurozónás értékekhez hasonlóan, fékeződő tempóra lehet számítani. Szintén pénteken mond értékítéletet hazánkról a Moody’s hitelminősítő. Virovácz Péter rámutatott, nagy a bizonytalanság, mert bár az első negyedév teljesítménye alapján nem kizárt, de a forint gyengélkedése és a régió jelenlegi megítélése alapján nem biztos, hogy ezt tartja a legjobb alkalomnak pozitív kilátások megfogalmazására a hitelminősítő. Ugyanakkor az év második felében már kedvező kilátásokat kaphatunk a harmadik nagy hitelbírálótól is.