Gazdaság
Nem volt egyetértés az ellenzékkel
Jegybankot érintő témákról tárgyalt a parlament Gazdasági Bizottsága

Megszavazta a jelölteket az Országgyűlés gazdasági bizottsága a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottságába, így Papcsák Ferenc a kormánypártok képviselőcsoportjainak jelöltje a felügyelőbizottság (fb) elnöki posztjára. Támogatták még a Fidesz jelöltjét, Madarász Lászlót, valamint a KDNP-s Szényei Gábor Andrást, az ellenzékiek közül pedig Nyikos Lászlónak, a Jobbik jelöltjének fb-taggá kinevezését. A javasoltakról az Országgyűlés dönt.
Más személyi kérdésről is szó esett: tíz igen és öt tartózkodás mellett Báger Gusztáv jelölését támogatták a jegybank monetáris tanácsába. Báger a meghallgatásán elmondta: a jelenlegi mérsékelt inflációs környezetben az árstabilitás és a pénzügyi stabilitás szempontjainak összehangolása az MNB monetáris tanácsának legfontosabb feladata, és az, hogy ne hozzon olyan döntést, amely a pénzügyi stabilitást veszélyeztetné. Arról beszélt, hogy a pénzügyi stabilitás érdekében a makroprudenciális szabályozásra hárul a nagyobb feladat, fontos követelmény azonban, hogy a pénzügyi felügyelet és a pénzügyi fogyasztóvédelem integrációja teljes körűen kibontakozzon, hatékonyabbá váljon. Báger Gusztáv korábban a Pénzügyminisztérium nemzetközi pénzügyi intézmények titkárságát vezette, majd később az Állami Számvevőszék Fejlesztési és Módszertani Intézetének főigazgatója volt 2008 szeptemberéig.
Rogán Antal, a bizottság fideszes elnöke a személyeskedést és az ellenzéki támadásokat sem nélkülöző ülést követően elmondta: nem volt megkötés a jelölést illetően, felajánlották azt a lehetőséget, hogy az ellenzéki frakciók két tagot jelöljenek, ha ebben egyetértés alakul ki közöttük, de nem sikerült egyetértésre jutniuk. Rogán kiemelte: egyértelmű, hogy a bizottság kormánypárti képviselői miért nem tudták támogatni Veres János jelöltségét. Veres János a Gyurcsány-kormány pénzügyminisztere volt, óriási felelőssége van az ország tönkretételében, a devizahitelezés kialakulásában, a Fidesz-frakció őt semmilyen körülmények között nem támogatja sem az MNB felügyelőbizottságába, sem más pozícióba.