Gazdaság
Nem szedik szét a költségvetést
Összesen 560 képviselői módosító indítvány érkezett be a 2016-os költségvetési törvényjavaslathoz

Ötszázhatvan képviselői módosító indítvány érkezett be a 2016-os költségvetési törvényjavaslathoz, amelyről az Országgyűlés két hét múlva dönt. Változtatási szándékukat döntő részt az ellenzéki pártok jelezték, a fideszes képviselők huszonnyolc módosítót, a kereszténydemokraták pedig csak három javaslatot jegyeznek.
A kormánypárti képviselők által benyújtott javaslatok 26 milliárd forinttal növelnék a kiadásokat. Utóbbi körben található Kósa Lajos Fidesz-alelnök módosítója, aki másfél milliárd forint pluszforrást biztosítana a Nemzeti Sportközpontoknak, amely a 2017-es budapesti vizes világbajnoksággal függ össze. Azzal ugyanis, hogy Magyarország a 2021-es vb helyett már a 2017-esnek ad otthont, a Nemzetközi Úszószövetségnek teljesítendő díjak összegét és dátumát is felfelé módosították.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Szépművészeti Múzeumot és a hozzá tartozó Magyar Nemzeti Galériát 300 milliós, a Budapesti Operettszínházat pedig egymilliárd forintos többletforrásban részesítené. A fideszes politikus a Liget Budapest projekttel kapcsolatban a Szépművészeti Múzeumnak, a Néprajzi Múzeumnak és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumnak is csoportosítana át költségvetési forrásokat, mert a Városliget-projekt egyes feladatait közvetlenül az érintett országos múzeumok látják el. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője 300 millió forint átcsoportosítására tett javaslatot, a forrást egyházi fenntartású egészségügyi intézmények kiegészítő támogatására szánja. A kereszténydemokrata politikus 80 millió forint támogatást adna a Márton Áron-emlékév programjaihoz is. A fideszes Simon Róbert Balázs és Kara Ákos 4,9 milliárd forintot javasol győri sportlétesítmény-fejlesztésekre; a XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál 2017-es megrendezésének segítésére. A két politikus atlétikai központot és teniszcentrumot szeretne a városban.
A jövő évi költségvetéshez benyújtott módosítók közül a Fidesz javaslatait támogatta, az MSZP, a Jobbik és az LMP módosító javaslatait elutasította az Országgyűlés gazdasági bizottsága tegnapi ülésén, amelyen lezárták a törvényjavaslat vitáját, és a kormánypárti képviselők támogatásával elfogadták a jelentést. Bánki Erik, a bizottság fideszes alelnöke közölte, hogy a Fidesz-frakció még nem egyeztetett a kormánnyal. Az Országgyűlés június 22-én szavaz a módosítókról. Idetartozik, hogy a bizottság megvitatta az Állami Számvevőszék 2014. évi szakmai tevékenységéről és működéséről szóló beszámolót is, amelyet elfogadásra javasolt az Országgyűlésnek.
Áfacsökkentést a turizmusban!
A magyarországi szállodáknak óriási növekedési lehetőségeik vannak, amelyeket nem használnak ki, a siker érdekében összefogásra és áfacsökkentésre van szükség – jelentette ki Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Kiemelte, a turizmus és a szállodaipar elmúlt évekbeli fejlődése a növekedést tekintve az első helyen van Európában. A turizmus kilenc százalékkal járul hozzá a GDP-hez, több mint 300 ezer munkahelyet tart fenn, a devizabevétel négymilliárd eurót tesz ki. Összesen 18,4 millió szállodai vendégéjszakából 8,1 millió belföldi, 10,3 millió külföldi volt 2014-ben, mindkét csoport száma emelkedett.