Gazdaság

Nem rázta meg a piacokat a Sziríza győzelme

Minimális mínusszal nyitottak a tőzsdék - Korrigál az euró

 Az értéktőzsdéket nem lepte meg a hét végi görögországi választásoknak a nemzetközi pénzügyi mentőcsomag feltételeinek újratárgyalását ígérő baloldali radikális párt győzelmét hozó eredménye, átmeneti gyengülés után erősödtek az indexek. A görög börzén viszont lefelé tartottak az árfolyamok és jelentősen megugrott a görög csőd elleni biztosítás ára hétfőn Londonban.

 A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe délután háromkor 0,2 százalékos mínuszban állt BUX 16 721 ponton nyitott. Az euró már nyitás óta erősödik a dollárhoz képest, igaz egy hónapja tartó folyamatos esése után, 11 éves mélypontjáról volt honnan. Az amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára közel egyszázalékkal , 45,7 dollárra emelkedett.

Azon kívül, hogy jelentős mértékben megnehezült a görög bankok számára a forrásbevonás és így rossz hiteleik kezelése, ami részvényárfolyamaik jelentős gyengülését vonta maga után, az európai értékpapírpiacok hamar túltették magukat a híren. 

Az athéni ATG tőzsdeindex nyitáskori öt százalékot meghaladó veszteségét két óra alatt egy százalékra mérsékelte. Athénban a pénzügyi részvények gyengültek a legnagyobb mértékben, a Piraeus Bank 14,5 százalékkal, az Alpha Bank 11,6 százalékkal esett nyitáskor. 

Az európai értéktőzsdék bár veszteséggel kezdtek hétfőn, árfolyamindexeik hamarosan pozitív tartományba léptek át. Két órával a kereskedés kezdete után a frankfurti DAX index 0,66 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,29 százalék nyereséget mutatott, a londoni FTSE-100 index pedig egy pozitív kitérő után ismét 0,20 százalék veszteséget.  A frankfurti tőzsde a kezdeti zökkenő után újabb rekordot döntött és 10 740,80 ponton mindenkori legmagasabb értékét érte el. Nyereségben álltak az euróövezeti gyűjtőindexek is, az EuroStoxx50 és az FTSE Eurofirst 300 egyaránt 0,3 százalékkal emelkedett. 

Elemzői körökben kialakult vélemény szerint a választásokból győztesen kikerül baloldali radikális pártnak a pénzügyi mentőcsomag feltételeként megkövetelt megszorító intézkedések lazítására irányuló szándéka nem fogja maga után vonni az euróövezet elhagyását. Egyrészt azért, mert az ország meglehetősen elszigetelődött már az euróövezeti pénzügyi rendszertől, a "fertőzésveszély" így lecsökkent, másrészt az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön bejelentett kötvényvásárlási programja elegendő mozgásteret biztosít a felmerülő finanszírozási igények kezeléséhez. Pénzügyi elemzői vélemények szerint a görög választások eredménye komolyan veszélyeztetheti a reformfolyamatot az euróövezet más gazdaságaiban is.

Meredeken emelkedett a görög csőd elleni biztosítás ára hétfőn Londonban. Az ötéves CDS középárfolyam 100 pontot meghaladó napi emelkedéssel 1270 bázispont környékén mozgott. Pénzügyi elemzői vélemények szerint a görög választások eredménye komolyan veszélyeztetheti a reformfolyamatot az euróövezet más gazdaságaiban is.

"A kötvénybefektetők szempontjából lényegtelen, hogy valaki jónak, vagy rossznak tarja-e a megszorításokat. Ami a lényeg, az az érintett politikusok szándékainak feltérképezése" - mondta Gary Jenkins, a londoni LNG Capital alapkezelője. "Egyáltalán nem meglepő, hogy a fiatalok 58 százalékos munkanélküliségi rátája mellett a görögök változtatni akarnak a helyzeten. Az viszont, hogy milyen változásokat sikerül majd keresztülvinni már kérdéses, hiszen Angela Merkel inkább látná a görögöket az euróövezeten kívül, mint hogy megengedje, hogy Alekszisz Ciprasz diktálja az euróövezeti gazdaságpolitikát. A legvalószínűbb megoldásnak azonban a status quo megőrzése tűnik, hiszen annál csak rosszabb megoldások lehetnek" - fogalmazott.