Gazdaság
Nem drágul a zöldség és a gyümölcs
Átlagos termésmennyiség várható az idén a szakemberek szerint – A viharkárokra is kiterjed a mezőgazdasági kárenyhítési rendszer

A tavalyinál nagyobb vetésterületen terem az idén görögdinnye, a szezon már a hónap végén elkezdődik, és vélhetően az ára sem emelkedik a közkedvelt gyümölcsnek – mondta lapunk kérdésére Ledó Ferenc, a Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (Fruitveb) elnöke. Hamarosan kezdődik a meggy és a cseresznye betakarítása, az előbbi várható mennyisége a tavalyi kilencvenezernél kevesebb, 65 ezer tonna, utóbbié 18 ezer tonna lehet. A szakember rámutatott, a várható mennyiség átlagosnak mondható, azonban a cseresznye szedésénél befolyásoló tényező az akkori időjárás, ugyanis a betakarítás alatt a csapadék ronthat a minőségen. A feldolgozott meggy ára alacsonyabb lehet az idén. A tavalyinál kevesebb sárga- és őszibarack várható, mivel a gyümölcsöknél a tavaszi fagyok okoztak károkat. Szintén a sokéves átlagnak megfelelő termés lehet a szilvából is.
Nagy gondot jelentett a termelőknek tavaly a rekordmagas almatermés, az idén nem valószínű, hogy a mennyiség eléri a kilencszázezer tonnát. Ledó Ferenc rámutatott: hétszázezer tonna körüli termés várható, azonban a raktárakban lévő, elsősorban lengyel almasűrítmény nagy mennyisége miatt a szakember azt javasolja a gazdálkodóknak, hogy ha lehetőségük van rá, akkor az étkezési alma arányát növeljék. A legfőbb zöldségeknél is az átlagosnak megfelelő terméssel számolnak: paprikából 180 ezer tonna, paradicsomból 120 ezer tonna, csemegekukoricából pedig 37 ezer tonna. A Fruitveb elnöke ugyanakkor hangsúlyozta: az időjárás sok mindent befolyásol.
A jövő héten várható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara legfrissebb termésbecslése a szántóföldi növényekről – mondta kérdésünkre Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. A szakember elmondta, befejeződött a tavaszi gabonanövények vetése, az idei szezon kezdetét a belvíz befolyásolta, az elmúlt időszak viharos időszaka pedig elszórtan okozott károkat az országban. Tavaly rekordmagas termést takaríthattak be a gazdálkodók a legfőbb gabonanövényekből, amelynek elérésére az idén már kevés az esély a megkérdezett szakemberek szerint.
A viharkárokra is kiterjed a mezőgazdasági kárenyhítési rendszer – hívta fel a figyelmet rendelkezésére az agrártárca. A díjtámogatott agrárbiztosítás igénybevételéhez szükséges támogatási kérelmek benyújtásának határidejét június 30-ig meghosszabbították. A termelő akkor részesülhet teljes kárenyhítő juttatásban, ha a tárgyévi referencia hozamértékének legalább ötven százalékára mezőgazdasági biztosítással rendelkezik.
Kevesebb az éhező Európában
Európában és Közép-Ázsiában az éhezők száma a népesség számához viszonyítva negyven százalékkal csökkent – közölte Vladimir Rakhmanin, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) elnöke. Magyarországon a szervezet szerint öt százalék alatt van az éhezők száma. Hazánkban elsősorban nem az éhezés, hanem a minőségi táplálékhoz való hozzájutás, valamint az elhízás jelenti a legnagyobb gondot ezen a területen – mondta Tóth Katalin, az agrártárca főosztályvezetője. Hozzátette, Magyarország sokat tett az utóbbi években az emberek minőségi táplálkozásának javításáért. A gyermekek egészségesebb életét segíti többek között az iskolagyümölcs-, az iskolatej- és a mintamenzaprogram is.