Gazdaság
Napirendi pont lesz a GDP is
Ma tárgyal első alkalommal a gazdasági kabinet
A szakpolitikus a Magyar Időknek adott interjúban azt mondta, a gazdasági kabinet a megtárgyalt témákban döntést hozhat, határozata a kormányülés elé kerül, és ott már elegendő pusztán a jóváhagyás, de mód lesz arra is, hogyha a gazdasági kabinet döntésével a kormány nem ért egyet, a téma visszakerüljön a kabinethez. A kabinetben állandó tag a nemzetgazdasági miniszter, a Miniszterelnökséget irányító tárcavezető és az igazságügyi miniszter, valamint a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, a többi miniszter akkor kapcsolódik be meghívottként, ha valamely témakör vagy ügy érinti a tárcáját.
Mint beszámoltunk róla, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter irányítja a kormányzati munkában újonnan létrehozott stratégiai kabinetet, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pedig a gazdasági kabinetet. Így a két kabinet vezetője tagja lesz a másik kabinetnek is. Mindkét kabinet ülésén állandó meghívottként részt vesz a miniszterelnök kabinetfőnöke, Rogán Antal is.
A gazdasági kabinet a döntések költségvetésre gyakorolt hatását vizsgálja majd, a stratégiai pedig azt nézi, hogy az adott javaslat szinkronban van-e a kormány alapvető célkitűzéseivel.