Gazdaság
Nagyobb balatoni üdülőrégió
Kormányzati támogatás a Zemplén Kalandparkba tervezett sípályához
A Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) is csatlakozott a kormány által meghirdetett családok évéhez – közölte tegnap Hoffmann Henrik, a szervezett újraválasztott elnöke. Mint mondta, a közgyűlés határozott arról, hogy az egyébként is családbarát Balaton a programkínálatában, termékfejlesztéseiben, szolgáltatásaiban még kiemeltebb figyelmet fordítson a családokra. Hozzátette, hogy a szövetség is meghatározó szereplője lesz a balatoni turizmus irányítását végző, hamarosan megalakuló konzorciumnak. Úgy fogalmazott, a konzorcium segítségével lehet pályázni majd arra az egymilliárd forintos uniós támogatásra, amelyből létre lehet hozni a balatoni turizmus munkaszervezetét és a Balaton-márka egységes megjelenítését. Emlékeztetett rá, hogy a turizmusfejlesztési törvény némileg módosította a Balaton-régió területét: néhány kisebb település kiesett, viszont bekerült Veszprém, Eplény, Sümeg és a bakonyi területek. A Balaton így még összetettebb programlehetőséget tud majd nyújtani a jövőben, Közép-Európa egyedülálló turisztikai régiójává válva, figyelembe véve a következő években elkölthető 370 milliárd forintos fejlesztési forrást is – fogalmazott.
Hoffmann Henrik üdvözölte, hogy az üdülőrégió megnőtt a Sopron és Fertő vidékét a Balatonnal összekötő, 13. számú bicikliút kijelölésével is, összeköttetésbe kerülve ezzel egy másik magyar turisztikai övezettel és egy egészen Németországig nyúló kerékpárút-hálózattal.
Révész Máriusz, a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos tegnap Sátoraljaújhelyen elmondta: az eplényi és a mátraszentistváni sípályák után a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandparkba tervezett sípályák 64 millió forintos fejlesztéséhez 18 millió forintos támogatást nyújtott a kormány hóágyúk és hótaposógép vételéhez.