Gazdaság
Nagyberuházás a dohányiparban
A British American Tobacco felülvizsgálja gyártási stratégiáját Európában
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a fejlesztés bejelntésekor elmondta: a beruházás a magyar–brit gazdasági együttműködés egy újabb sikerpontja.
A Nemzeti Befektetési Ügynökség emellett hét brit vállalattal tárgyal további beruházásokról. Tavaly tizenöt százalékkal növekedve ötmilliárd euró volt a magyar-brit forgalom. A British American Tobacco európai gyártási stratégiájának felülvizsgálata és újragondolása eredményeként bizonyos nyugat-európai kapacitásokat leépít, és Magyarországra hoz befektetést. Ennek eredményeként nyolcszázan dolgoznak majd a Pécsi Dohánygyár Kft.-nél, a kormány és a város pedig segítséget nyújt a szakképzett munkaerő felkutatásában, illetve képzésében - fejtette ki a tárca vezetője.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: a jelenlegi helyzetben már nemcsak a befektetés-ösztönzési rendszer és a kedvező adózási környezet fontos, hanem a biztonság is. Magyarországon pedig az emberek és a befektetések is biztonságban vannak.
Richard Widmann, a British American Tobacco közép-európai vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy a vállalatcsoport 1992 óta több mint ötvenhétmilliárd forint értékű termelőberuházást valósított meg Magyarországon. Ennek köszönhetően a Pécsi Dohánygyár az egyik legjelentősebb befektetővé és munkaadóvá vált hazánkban.