Gazdaság

Nagy összegű pályázati forrásból fejleszthetők az óvodák és a gyermekétkeztetés

Az új óvodaépítés mellett a meglévők fejlesztését is támogatja a pályázat - emelte ki az NGM kincstárért felelős helyettes államtitkára

Az idén nagy összegű pályázati forrást különített el a kormány az óvodai férőhelyek bővítésére, az eddigi 4,3 milliárd forint mellett 2,5 milliárd forintra pályázhatnak az önkormányzatok, a gyermekétkeztetés fejlesztése érdekében pedig 1 milliárd forintra - mondta Berczik Ábel, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kincstárért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában csütörtökön.

óvoda
Forrás: MTI 
Közölte, hogy a pályázati feltételek nagyjából megfelelnek az eddigieknek. 

Hozzátette, 2015. szeptember 1-jétől minden harmadik életévét betöltött gyermeknek kötelező óvodába járni és a feltételek megteremtéséhez nyújt segítséget a kormányzat a feladatot ellátó helyi önkormányzatoknak.

Az új óvodaépítés mellett a meglévők fejlesztését is támogatja a pályázat, a más célra használt önkormányzati tulajdonú épületek átalakítását, illetve az életveszélyessé vált, méltatlan körülmények között működők kiváltását.

Gyermekétkeztetés 576