Gazdaság
Nagy dicséret jött az IMF-től
Varga Mihály: További, a költségvetési hiányt csökkentő és a magánszektort erősítő lépések várhatók

Szokásos éves felülvizsgálata után a Nemzetközi Valutaalap jelentésében rögzítette, hogy jelentős mértékben csökkent Magyarország pénzügyi sérülékenysége. Az IMF értékeléséből kiderült az is, hogy bővül a gazdaság, kevesebb az állástalan, emellett a támogató külső gazdasági környezet és az EU-források erőteljes felhasználása segítette a magyar gazdaságot. A negatívumok között az állam egyre nagyobb szerepét hangsúlyozzák a gazdaságban, szerintük további lépéseket kell tenni a sérülékenység csökkentése érdekében, és erősíteni kellene a magánszektort. Az IMF szakértői szerint a monetáris politika támogató maradhat, és további lazításra is van esély. Úgy látják, hogy strukturális reformokra van szükség ahhoz, hogy javuljanak Magyarország növekedési kilátásai. A 2015-ös év kapcsán azt emeli ki az IMF jelentése, hogy a vártnál jobb költségvetési folyamatok segíthettek az adósságot csökkenteni. A jelenlegi becslések szerint a GDP két százaléka lehetett a büdzsé hiánya a 2,4 százalékos előzetes céllal szemben. Ennek oka elsősorban a vártnál nagyobb adóbevételekben és a jobb makrogazdasági teljesítményben rejlik. Az IMF szakembereinek becslései szerint 2016-ban a GDP 2,1 százaléka lehet a deficit, emellett fokozatosan tovább csökkenhet az adósságunk. A nemzetközi pénzügyi szervezet számításai szerint a mostani pálya mentén az adósságráta 2021-ig hetven százalékra eshet fokozatosan.
„A nemzetközi intézmények egyre inkább elismerik Magyarország gazdasági eredményeit, teljesítményét, s újabb megerősítés érkezett, ezúttal az IMF részéről” – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a sajtótájékoztatóján. Emlékeztetett rá: a hét elején a Morgan Stanley pénzügyi szolgáltató olyan értékelést hozott nyilvánosságra, hogy az elmúlt időszakban, a válság óta a magyar gazdaság sérülékenysége csökkent a legnagyobb mértékben a régióban, tegnap pedig az IMF adott hasonlóan kedvező értékelést Magyarországról. Kitért arra is, a tavalyi, nominálisan 750–800 milliárd forintos évi hiányt jelentősen le akarja faragni a nemzetgazdasági tárca. Az NGM közleményt is kibocsátott és rámutatott: az IMF megítélése szerint a pozitív tendenciák fenntartása érdekében az eredményes gazdasági lépéseket követően elő kell segíteni, hogy a növekedés fő motorja a magánszektor legyen. Ehhez vállalkozásbarát üzleti környezetre, javuló versenyképességre és jól működő, rugalmas munkaerőpiacra van szükség. Mindez túlnyomórészt egybeesik a kormányzati elgondolásokkal. A hazánkról szóló elemzések és a nemzetközi szakmai konszenzus alátámasztja: még az idén indokolt a magyar hitelminősítés kedvező felülvizsgálata.
Újságírói kérdésre Varga Mihály kiemelte: a turizmus tavalyi rekordéve után olyan döntéseket kíván hozni a kormány, amelyekkel az ágazat működését tovább lehet fejleszteni. Hozzátette: nem az a lényeg, hogy a kormányzaton belül melyik felelős szereplő irányítása alatt van a turizmus, hanem az, hogyan, milyen szerkezetben valósul meg az ágazat irányítása.