Gazdaság
Minőségi élelmiszerek lehetnek sikeresek
Magyarország kiváló termékeit gyűjti egy halmazba az Áldomás védjegy

El kell érni, hogy a magas minőség egyenlő legyen a magyar minőséggel – mondta az Országgyűlés alelnöke tegnap, az Áldomás közösségi márkanév használati jogát elnyert termelők ünnepélyes oklevél-átadási rendezvényén. Jakab István egy korábbi kijelentésére hivatkozva hangsúlyozta: Magyarország nem lehet az Európai Unió élelmiszerszemét-lerakó telepe, és hozzátette, hogy néhány márka létezik már, de kellene egy, amelyet mindenki elfogad, és amellyel a külföldi piacokra is ki lehet jutni. Véleménye szerint az Áldomás márkanévvel közelebb lehet kerülni ehhez a célhoz.
Egy emberöltő alatt háromszor tették tönkre a magyar vidéket. Először 1945-ben, utána a rendszerváltást követő időkben, majd legvégül 2004-ben, amikor a szocialista kormány kedvezőtlen feltételekkel vezette be Magyarországot az Európai Unióba – hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára. Magyar Levente szerint az ország felemelkedésének záloga a vidék talpra állítása, amihez modern feldolgozóipar, minőségbiztosítás, integráció és globális kereskedelmi rendszer szükségeltetik. Ezeket a nagyreményű Áldomás projekt biztosítja. Gulyás Andrea, a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára közölte: az ágazat termelése 2010 óta folyamatosan nő, újra emelkedik a nagy hozzáadott értéket képviselő, feldolgozott élelmiszerek aránya. Csak a megbízható, minőségi élelmiszerek lehetnek sikeresek a piacokon. Ducsai Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója szerint új időszámítás kezdődhet az Áldomás projekttel. Évtizedek óta szeretnék a nemzetközi piacokon a magyar élelmiszereket pozícionálni, új piacokat találni, és az ős- és kistermelőket értékteremtő munkához segíteni. Gyaraky Zoltán, az Áldomás Kft. ügyvezetője elmondta: természetes, a fogyasztók számára értéket adó élelmiszerekre próbálják felhívni a figyelmet a márkanévvel.
A rendszerben szereplőknek a szakmai védjegynek és az arculati elvárásoknak kell megfelelniük, utána közösen a piacra kerülhet a termékük.