Gazdaság
Minden eddiginél több e-matrica fogyott tavaly
Bartal Tamás: A megyei utak kedvező árú használati lehetősége igazi díjfizetési hungarikum, az Európai Unión belül nincs még egy ehhez hasonló módon kidolgozott rendszer

Aki díjköteles útszakaszra hajt, hatvan percen belül még megveheti az e-matricát (Fotó: Ficsor Márton)
Az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is minden kategóriában dinamikusan nő az eladott e-matricák száma – mondta tegnap Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) igazgatóságának elnöke, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára. A járművezetők tavaly csaknem tizennégymillió úthasználati jogosultságot vásároltak, ami majdnem hatvankilencmilliárd forintos bevételt jelentett. Bartal Tamás kiemelte, különösen a megyei éves matricák iránt nőtt meg a kereslet, ami tizennégy százalékkal több eladást jelent 2016-hoz képest. Szerinte ez a matricatípus rendkívül autósbarát, ami kedvező árának is köszönhető – például a fővárosból a Balatonra lejutni három megyei matrica megvásárlásával tizenötezer, országos éves matrica vásárlásával viszont negyvenháromezer forint lenne évente. Akik az előbbi termékeket választották, több mint egymilliárd forintot takaríthattak meg így. Bartal Tamás szólt még arról is, hogy a matricák ára 2012 óta változatlan, az eladások számának növekedéséhez ez, valamint a jogkövetők arányának növekedése is hozzájárult. Úthasználatuknak megfelelően a külföldiek is jelentősen – közel negyvenöt százalékkal – hozzájárulnak az útdíjbevételekhez. Magyarország tranzitország, ezért különösen fontos, hogy az átutazók arányos részt vállaljanak a hazai úthálózat fenntartási és fejlesztési költségeiből – mondta Bartal Tamás.
Nagy forgalmat hozott a 2018-as országos éves és megyei matricák december 1-jén indult elővásárlási időszaka. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium először 2016-ban tette lehetővé az autósoknak, hogy elővételben vásárolják meg a következő évre érvényes e-matricájukat.
A statisztikákból kiderül, hogy tavaly jóval többen, százhuszonegyezren éltek ezzel a lehetőséggel.
Minden arra utal, hogy az e-matrica értékesítés növekedési üteme 2018-ban tovább fokozódhat. Ennek oka, hogy az emberek többet autóznak, egyre több új autót vásárolnak és nő az áruforgalom is. A matrica-értékesítés felfutása is egyértelmű jele a magyar gazdaság növekedésének – mondta Börzsei Tibor, a társaság vezérigazgatója.
Bartal Tamás felhívta a figyelmet, január elsejével számos, a bürokráciacsökkentést is célzó változás lép életbe, többek között a türelmi idő bevezetése, miszerint az autósok a díjköteles úthálózatra való felhajtást követően hatvan percen belül még megvásárolhatják úthasználati jogosultságukat. Kiemelte azt is, hogy év elejétől már a három gyermekes családok is élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy D2 díjkategóriába tartozó járművükre a jóval alacsonyabb árú D1 díjkategóriájú jogosultságot vásárolják meg.
Lapunk kérdésére rámutatott, a három és fél tonna feletti járművek arányos útdíjhasználati hozzájárulásnál is nagy a külföldiek aránya.
A legforgalmasabb megyék: Pest, Fejér és Győr-Moson-Sopron.