Gazdaság

Mérséklődött a munkanélküliség

Szeptember és november között 188 ezerrel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban

Tavaly szeptember-novemberben a munkanélküliek száma az előző év azonos időszakához képest 83 ezerrel 321 ezerre, a munkanélküliségi ráta 2,0 százalékponttal 7,2 százalékra mérséklődött - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden, amely azt is tudatta: a foglalkoztatottak száma tavaly szeptember-novemberben 4 millió 155 ezer volt, a munkában állók száma 188 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz képest

Munkanélküliségi táblázat 576 2011 2014 nov
Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú, 25-54 éves, valamint az 55-64 éves foglalkoztatottak száma egyaránt nőtt. Előbbiek foglalkoztatási rátája 3,1 százalékponttal, 80,0 százalékra, utóbbiaké 3,9 százalékponttal, 42,9 százalékra emelkedett.

A szakemberek bizakodóak

Balatoni András, az ING vezető elemzője kiemelte, a közmunkaprogram bővítésével tovább csökken ugyan a munkanélküliség, de az elsődleges munkaerőpiacon emelkedik a munkaerő-kereslet, ezért el kellene kezdeni a közmunkaprogram fokozatos kivezetését. A gazdaság dinamikája növeli a foglalkoztatást, a magánszektorban nő majd a munkaerő iránti kereslet a következő egy évben. "Úgy kellene csökkenteni a közfoglalkoztatási programot, ahogy az elsődleges munkaerőpiac emelkedik" - közölte a szakember. Balatoni András elmondta, a közmunkaprogramokkal nem érdemes 7 százalék alá vinni a munkanélküliséget, mert ez a struktúra nem hatékony és szerinte kedvezőtlen a hosszú távú növekedés szempontjából.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy tavaly szeptember eleje és november vége között éves összevetésben lényegesen, 2 százalékponttal csökkent a munkanélküliségi ráta, ugyanakkor az augusztus-októberben mért 7,1 százalékos rátához képest minimálisan emelkedett. Hozzátette, 2013 végén ez nem történt meg, akkor ugyanis a kormány a közmunkaprogram bővítésével ellensúlyozta ezt a hatást. Az adatok szerinte abból a szempontból kedvezőek, hogy a foglalkoztatás nőtt, ahogy az aktivitási ráta is javult.