Gazdaság

Megvan az MKB vevője, feléledt a Budapest Bank

A legmagasabb vételárat, 37 milliárd forintot kínáló, a Blue Robin Investments S.C.A., a METIS Magántőkealap és a Pannónia Nyugdíjpénztár, a CIG partnerség tagja által alkotott konzorcium veheti meg az MKB Bankot – döntött tegnap a Magyar Nemzeti Bank.

A tagok részesedése a zárási feltételek teljesülését követően 45-45-10 százalék lesz az MKB-ban. Az Európai Bizottság által szorosan felügyelt értékesítési eljárás a zárási feltételek teljesülését és a vételár megfizetését követően a tervek szerint 2016. június 30-ig lezárul – áll az MNB közleményében.

Az MKB-ról tavaly decemberben választották le a problémás kereskedelmiingatlan-portfóliót, amelyet az MSZVK Magyar Szanálási Vagyonkezelő Zrt. piaci ár felett vásárolt meg a banktól. Az állami tulajdonú hitelintézet tőkeigénye ennek nyomán több mint tízmilliárd forinttal csökkent. Az értékesítés lezárásának feltétele, hogy az MNB engedélyezze a befolyásoló részesedés szerzését.

Ugyancsak tegnapi hír, hogy a szintén állami tulajdonban lévő Budapest Bank-csoport bejelentette: 2015-ben a magyar számviteli szabályok szerint készült konszolidált, előzetesen auditált adatok szerint 14,7 milliárd forint adózott nyereséget ért el. A Budapest Bank húsz év után 2014-ben először volt veszteséges, akkor 38,7 milliárd forint deficittel zárt adózás után.