Gazdaság
Megváltozott a fiatal gazdákat érintő rendelet
A változás lényege, hogy a továbbiakban mesterséges körülmény létrehozásának kell tekinteni, ha a pályázati részvételi feltételként három vagy több, közeli hozzátartozónak nem minősülő személy ugyanazt az ingatlant jelöli meg életvitelszerű tartózkodási helyként.
A Miniszterelnökség szerint a módosítás oka, hogy a rendelet tavaszi megjelenése után több visszaélést észleltek – közölték az Agrárszektorral. Visszaéléseket azokban az estekben valószínűsítenek, amikor feltűnően sokan ugyanazt az ingatlant adják meg életvitelszerű tartózkodási helyként. A pályázatok elbírálásakor például kiderült, hogy volt olyan tanya, amelynek címére tizenhat ember jelentkezett be.
A pályázatokat kezelő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal összesen 393 olyan ügyfelet talált, akik közül hárman vagy többen közös tartózkodási helyet jelöltek meg. Ez azonban a Miniszterelnökség szerint nem minden esetben jelenti azt, hogy mesterséges körülmény megteremtéséről lenne szó, mivel a pályázók igazolhatják, hogy valóban a megjelölt ingatlan a tartózkodási helyük, valamint azt, hogy abban közeli hozzátartozók laknak.