Gazdaság

Megújúlnak az alsóbbrendű utak

Magyar Falu Program

Az elmúlt években több mint háromezer kilométernyi alsóbbrendű út újult meg Magyarországon, a következő években pedig a Magyar Falu Program révén jelentős összegeket fordítanak a vidéki, négy-ötszámjegyű utak felújítására – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára tegnap a Zala megyei Ortaházán.

Cseresnyés Péter, a Páka és Ortaháza között felújított, csaknem négykilométeres mellékút átadása kapcsán a távirati iroda beszámolója szerint azt mondta: idén 1200 kilométernyi mellék- és főút, illetve autópálya felújítása indult el vagy kezdődik. A beruházás hatszázmillió forintba került. A 150 milliárd forintból indítandó program keretében a következő években jelentős rész jut majd az alsóbbrendű utak felújítására – tette hozzá.