Gazdaság

Megújulhat hazánk iparstratégiája

Segítség a zöldgazdaságnak, a járműgyártásnak és a gyógyszergyártásnak is

A magyar gazdaság jól teljesít, azonban ahhoz, hogy a fejlődés tartós legyen, folyamatos megújulásra és hatékonyságnövelésre van szükség.

A vállalkozásokhoz ehhez minél több tőkét kell bevonni – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Díj a sikeres vállalkozásokért elismerés átadásán. Éppen ezért a kormány már döntött egy újfajta iparstratégia kereteinek kidolgozásáról. A cél az – fogalmazott Varga Mihály –, hogy a mostani 23 százalékról legalább harmincra növekedjen az ipari termelés aránya a GDP-n belül. Ehhez több „csapásirány” szükséges, ezért a kormány a zöldgazdaságban, a járműgyártásban, a feldolgozóiparban és a gyógyszergyártásban is támogatásokkal, ösztönzőkkel segíti az ágazat teljesítményének növekedését.

Varga beszélt a büdzséről is, amellyel kapcsolatban azt mondta, a kedvező adóbevételeknek köszönhetően az államkassza 92,2 milliárd forintos többlettel zárhat januárban. Ezúttal is kiemelte: a bővüléshez, fejlesztésekhez elengedhetetlen a banki hitelezések felfuttatása, amelyhez a kormány a bankadó csökkentésével „asszisztál”. A bankadó 2016-ban lényegében a felére csökken, s ez jelentős teret ad a szektornak, hogy növelje hitelezési aktivitását – hangsúlyozta Varga Mihály.

A Díj a sikeres vállalkozásokért rendezvényen a Hónap beruházója elismerést a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. kapta. A hónap kis- és középvállalkozása a Prolan Irányítástechnikai Zrt., a hónap startup vállalkozása pedig a Stringbike Kft. lett.