Gazdaság

Megugrott a faktoringpiac forgalma

Tavaly jelentősen megemelkedett a magyar faktoringpiac teljesítménye, a növekedés már harmadik éve tart. A 2014. évi 14 százalékos bővülés után, 2015-ben 31 százalékkal, 2016 első fél évében pedig 39 százalékkal nőtt a forgalom – mondta a Magyar Faktoringszövetség elnöke, akit a távirati iroda idézett tegnap.

Csáki Ferenc ismertetése szerint a szövetség tagvállalatai által megvásárolt követelések összértéke 2015-ben rekordösszegre, 1200 milliárd forint fölé nőtt. Az elnök kiemelte: a faktoringon keresztül nyújtott vállalati finanszírozás ugyancsak dinamikusan, 12 százalékkal bővült, és 2015 végére több mint 141 milliárd forintot ért el, 2016 első fél évében már 158 milliárd forintot tett ki.

Csáki elmondta: a növekedés elsősorban a nagy faktoringszolgáltatók bővülő teljesítményének és a nagyvállalatoknak köszönhető, amelyek egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a faktoringcégek összetett finanszírozási szolgáltatásai iránt. Kifejtette: figyelembe véve a nem szövetségi tag szolgáltatókat is, a teljes hazai faktoringforgalom 2015-ben 1300 milliárd forintra emelkedett.

Ágazati felosztásban a kereskedelemben működő cégek követeléseinek faktorálása adja a teljes faktoringforgalom 41 százalékát. Az ipari termelő, gyártó cégek követelései 29 százalékot tesznek ki, míg a szolgáltató vállalkozások a faktoringforgalom 17 százalékát jelentik, a forgalom növekedése a finanszírozás volumenét is jelentősen megnövelte, amely 2015 végén meghaladta a 140 milliárd forintot.