Gazdaság
Megszületett az új, őszi adócsomag
Csökkennek a közterhek, az adminisztráció, és segítenek a tudatlan adózóknak

Az év végéig érdemes a kisvállalkozóknak megfontolniuk, hogy esetleg áttérjenek a katára, vagyis a kisadózó vállalkozások tételes adójára. A következő évben ugyanis a jelenlegi kétszeresére, azaz hatmillió forintról 12 millióra nő a kata bevételi határa. A várakozások szerint ennek nyomán a kata hatálya alá tartozó vállalkozások száma a jelenlegi mintegy 160 ezerről akár kétszázezer fölé bővülhet – emelte ki Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára tegnap a szavazás utáni sajtótájékoztatón.
A nemzetgazdasági tárca számításai szerint az áfa alanyi mentességi értékhatárának hatról nyolcmillió forintra emelése hasonló előnyöket hoz. Az új limitnek köszönhetően ugyanis még több vállalkozás mentesül az áfafizetés alól, így áfabevallást sem kell készíteniük 2017-ben – mutatott rá az államtitkár. A tartós befektetési számlák esetében pedig lehetővé válik, hogy a számlatulajdonos az ötéves lekötési időszak végén az összeg egy részét adómentesen kivehesse, a többit pedig továbbra is leköthesse.
Egyszerűsödnek az egészségügyi hozzájárulás (eho) szabályai, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) számításai szerint így mintegy hárommilliárd forint marad a lakosságnál. A különböző jövedelmeket terhelő, eddigi öt kulcsot tartalmazó rendszer kétkulcsossá válik, csak a 14 és a 27 százalékos mérték marad fenn. Emellett 2017-től senkinek nem kell a kamatjövedelem után hatszázalékos ehót fizetnie.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a következő évtől új szolgáltatást vezet be „támogató eljárás” néven, amelynek lényege, hogy a hatóság azonnal segít, ha egy adózónál kockázatot észlel. A NAV ebben az esetben ellenőrzés és szankcionálás helyett önellenőrzést javasol, és szükség szerint közvetlen szakmai támogatást is nyújt a hibák, hiányosságok kiküszöbölésére. Tállai András úgy fogalmazott: egyértelműen elkülönülnek majd az adózásban tudatlanságuk miatt hibázók a szándékosan adóelkerülőktől. Az adóhatóság emellett vállalja, hogy jövőre elkészíti az szja-bevallást azoknak, akik nem kértek munkáltatói adómegállapítást, vagy ezt a munkáltató nem vállalta.
A kisvállalati adó (kiva) belépési értékhatár továbbra is ötszázmillió forint marad, ugyanakkor a cégek mindaddig a kivában maradhatnak, amíg el nem érik az egymilliárd forintos mérlegfőösszeget. Míg a startup cégekbe fektető vállalkozásokat adókedvezmény segíti majd, amivel mintegy negyven–hatvan milliárd forintnyi tőkéhez juthatnak a kezdő vállalkozások. A kedvezményt a befektetés évében és az azt követő három évben lehet igénybe venni, évente húszmillió forintig.
A kabinet a piaci szereplők kérésére jövő év június végére tolta az étel- és italautomaták úgynevezett automatafelügyeleti egységének bevezetését, továbbá csak 2017 áprilisában lépnek hatályba az új jövedékiadó-törvény főbb rendelkezései is.
