Gazdaság

Megnyithatja pénzügyi piacát a kínai állam

Tárt karokkal várja Kína a külföldi befektetőket, cserébe méltányos elbánást vár saját befektetői számára külföldön – jelentette ki tegnap a kínai jegybank kormányzója.

Csou Hsziu-csuan elmondta: a pénzügyi szektorban egyebek között a banki, biztosítási, befektetési banki, értékpapír-kereskedelmi, fizetési szolgáltatási ágazatokat készülnek megnyitni külföldi befektetők előtt. Japánnal és vezető európai országokkal már tárgyal a távol-keleti állam, valamint várják az új amerikai vezetés álláspontját a kétoldalú megállapodásról. A nyitásért cserébe „fair” elbánást várnak külföldön, amelyre szükségük is lesz, hiszen a következő öt évben 750 milliárd dollárt, azaz 215 ezer milliárd forintot terveznek befektetni külföldön – ezt már Csang Kao-li miniszterelnök-helyettes jelentette be szombaton. A politikus úgy fogalmazott: a „nagy országoknak nem szabad megbontaniuk a stratégiai egyensúlyt a saját érdekeikért”, hanem konstruktív szerepet kell játszaniuk nemzetközi ügyekben.