Gazdaság

Meghatározta a közfoglalkoztatás jövő évi céljait a kormány

„A cél az első helyen az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezhető álláskeresők közfoglalkoztatásból kilépésének ösztönzése”

Meghatározta a közfoglalkoztatás jövő évi céljait a kormány, az erről szóló határozat a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg. 

A határozat szerint a cél az első helyen az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezhető álláskeresők közfoglalkoztatásból kilépésének ösztönzése. 

Emellett célnak tartják a mezőgazdaságban és az építőiparban meglévő szakemberhiány enyhítését, a Start-munkaprogram folytatását, a hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatásának és foglalkoztathatóságának növelését.

A közfoglalkoztatással a kormány támogatni szeretné jövőre a helyi kezdeményezéseket, a települések önfenntartóvá válását, közösségi terek kialakítását, a vidék lakosságmegtartó képességének növelését, a cigányság lakhatásának és integrációjának javítását.

Célnak jelölték továbbá a vízrendezési feladatok segítését, az utak és közterületek tisztán tartását, a parlagfű elleni védekezést.

A határozat azt is kezdeményezi, hogy a közfoglalkoztatás alapjain létrejött szociális szövetkezetek megnevezése start
szövetkezetre változzon.