Gazdaság

„Meghatározóbb az áfa, mint gondolnánk”

Az élelmiszerek forgalmi adójának csökkentése a költségvetési mozgástér, a szakmai érvek és a fogyasztói hatások mentén zajlik – mondta Fórián Zoltán

Mivel az adónemek közül a költségvetés legnagyobb bevételét az általános forgalmi adó (áfa) képezi, csökkentése, még a költségvetés helyzetének javulása idején sem képzelhető el azonnal, csak fokozatosan. Az áfa mérséklésének másik kiemelt célja a fogyasztás növelése – mondta lapunknak Fórián Zoltán agrárszakértő.

hal
Bizonyos üzletekben negyven százalékkal volt nagyobb az eladás, mint az egy évvel ezelőtti azonos időszakban (Fotó: Hegedüs Róbert)

A teljes éves halmennyiség harmadának felvásárlása mindig az év végi ünnepi időszakra koncentrálódik. Az árát pedig akár a nyári aszály vagy a gabonaárak változása is befolyásolhatják – mondta lapunknak Lévai Ferenc a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) szóvivője. A szóvivő ugyanakkor még tavaly decemberben jelezte, hogy az idei évtől a fogyasztók által is érzékelhető, mintegy tizenöt-tizenhét százalékos árcsökkenés várható az áfacsökkentésnek, (huszonhétről öt százalékra) köszönhetően, ami az ágazat fehéredésére is jótékonyan hat majd. Az akkori várakozásai szerint a belföldi halfogyasztás ennek következtében várhatóan tíz százalék körül nő majd idén.

Mivel a haltermelők nem emelték az átadási árakat, így az áruházláncok ígéretük szerint, a teljes árelőnyt átadták a fogyasztóknak, ami számszerűsítve tizenhét százalékos általános áresést hozott, de van olyan piaci szereplő, aki huszonkét százalékos kedvezményig is elment.

Lapunk megkeresésére Fodor Attila a CBA élelmiszer áruházlánc kommunikációs igazgatója elmondta, a halhúsnál azon üzleteikben, ahol friss hal is kínálatban van, átlagosan húsz-harminc százalékkal, de egyes boltjaikban előfordult, hogy negyven százalékkal is nagyobb az eladások mértéke, mint az egy évvel ezelőtti azonos időszakban. Az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közlése szerint, a tavaly még kilónként 2300-2400 forintba kerülő pontyszelethez az áfakulcs mérséklésével idén már 1900-2000 forintért hozzá lehet jutni, de a lazacfilé is 5800 forintért beszerezhető a korábbi hétezer forint helyett.
A pangasius- és a tilápiafilé ára 2300 forintról 1800 forint alá zuhant.


Az árakat a nemzetközi alapanyagárak is alapvetően befolyásolják
Csökken a bevétel, de tisztul az élelmiszerpiac

Az élelmiszereknél folyamatosan csökken az általános forgalmi adó (áfa), a kormány eddigi intézkedései is már éreztetik hatásukat. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke szerint az áfa csökkentésénél döntéshozói oldalon sokféle szempont játszik szerepet, és a költségvetésnek is megvannak a maga korlátai.

Fokozatosan elkezdte csökkenteni a kormány az alapvető élelmiszerek áfáját, amit a szakmai szervezetek már régóta sürgettek. Ez nem egyszerű feladat, hiszen ha kisebb az áfakulcs, akkor a költségvetésnek is csökken a bevétele a bevezetéskor, ugyanakkor számos gazdasági előnnyel is jár. Mint ismert, 2106. január 1-jétől a sertéshús áfája csökkent elsőként, amit árgus szemmel figyelt a szakma, ugyanis nemcsak az a fontos, hogy a költségvetés bevételkiesést szenved, de az is, hogy az ötszázalékos áfakulcs mellett tisztul a feketepiac, amely az élelmiszerpiacon is erősen jelen van. Ezzel a lépéssel a költségvetés lemond jó néhány milliárd forint bevételről, de a kérdés az, hogy az ebből adódó árelőnyt megkapja-e a vásárló vagy sem.

A sertéshúsnál vagy tavaly január 1-jétől a baromfihúsnál a tapasztalatok szerint fillérre pontosan megkapták a vásárlók az áfacsökkentésből eredő árelőnyt, vagyis a 2016 decemberi baromfihúsárakhoz képest 2017-től tizenhét százalékkal csökkentek a bolti fogyasztói árak.

Korábban az élelmiszeráfa-változásokkal kapcsolatban lapunknak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára úgy nyilatkozott, hogy a tizenhét százalék nem kőbe vésett arány, hiszen a legnagyobb költség a boltoknál a beszerzési ár. Ha ez változik, akkor ennek arányában változhat a fogyasztói ár is. Ez megfigyelhető a sertéshús esetében is. Vagyis volt egy nemzetközi ármozgás a sertésfelvásárlási árnál, ezért most drágább a sertéshús, mint közvetlenül az áfakulcsátállás után. Ha nem öt százalék lenne az áfakulcs, akkor még drágább lenne, tehát a hatás mindenképpen kedvező – fogalmazott Vámos György.

Hangsúlyozta, vannak sajátos helyzetek is, mint idén például a baromfiinfluenza, ami miatt csökkent a tojóállomány, így a tojás most kifejezetten drága. Az agráriumban és az élelmiszeriparban mindig a nemzetközi alapanyagár-mozgások változtatják a piacon az árviszonyokat, ez ellen nem sokat lehet tenni a főtitkár szerint, de itt is igaz ugyanaz: huszonöt százalékos áfa mellett még drágább lenne. Az étkezési tojással kapcsolatban elmondta, a magas árat nem az európai kereslet-kínálat határozza meg, mindig a hazai árszínvonalhoz viszonyítják. Ennek ellenére a tojás még így is a legolcsóbb fehérjeforrásnak számít, sőt itthon a környező országokhoz képest a legalacsonyabbak a baromfihús- és a tojásárak.