Gazdaság

Meghatározó szerepet szán a kormányzat a mezőgazdaságnak

Megnyílt a hetvenhetedik OMÉK, amely a magyar termelők és gazdák ünnepét jelenti, az agrárium továbbra is húzóágazatnak számít

Minden eddiginél több kiállító részvételével megnyílt tegnap az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kiállítás és Vásár. A nemzetgazdaság második legnagyobb húzóágazata az agrárium, ezt bizonyítják az utóbbi évek kiemelkedő eredményei is.

11-o
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter tartott kóstolót a kiállított termékekből  (Fotó: Varga Imre)

Az agrárium sikeres működéséhez nem elég a jó föld és a jó klíma, mindehhez szükséges az intézmények, köztük kiemelten a magyar állam jó működése is. A gazdaság így lesz sikeres – mondta tegnap a hetvenhetedik Országos Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kiállítás és Vásár (OMÉK) megnyitóján Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Az OMÉK-on a magyar termőföld, valamint az azt megmunkáló tudás, munka és szorgalom mutatkozik be a felvonultatott belföldi és határon túli magyar termékek összességében – hangsúlyozta a házelnök. A magyar gazdaságban az ipar után a második legnagyobb húzóerő a mezőgazdaság, éppen ezért a kormány kiemelt szerepet szán a következő években az agráriumnak – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Kiemelte, a mezőgazdaság tavaly újabb rekordot ért el, teljesítménye 43 százalékkal haladta meg az öt évvel ezelőttit. Az élelmiszeripar tavaly tizenöt százalékkal bővült, az élelmiszer-ipari beruházások értéke 28,5 százalékkal, 2010–2014 között pedig csaknem felével nőtt. A következő években háromszázmilliárd forint áll rendelkezésre az ágazat fejlesztésére – közölte. Az egyéni gazdaságok száma 2010 és 2013 között 49 százalékkal nőtt, mára számuk meghaladja a 165 ezret. Az általuk előállított bruttó hozzáadott érték pedig 42 százalékkal nőtt 2010 és 2014 között. A vidék élelmiszereinek a legjavát hozza Budapestre, a helyi termékek évében a kiállításra – közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Mivel az ágazat válságban volt a szocialista vezetés alatt, akkor hasonló méretű kiállítást el sem lehetett volna képzelni. Ezt bizonyítja, hogy most több mint kilencszáz kiállító érkezett az OMÉK-ra. A miniszter szerint a magyar élelmiszerek kiállják a legkényesebb nemzetközi összehasonlítás próbáját is: tiszta, génmódosítás-mentes környezetben termelik azokat. Ez a kiállítás nemcsak a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar jelene, hanem egyben a jövője és az ünnepe is a szakminiszter szerint.

A megnyitóünnepségen díjazták azokat a termelőket, vállalkozásokat, akik és amelyek termékeiken, szaktudásukon keresztül értékteremtéssel hozzájárultak a magyar agrárium sikereihez.


2 perces interjú: Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter

– Sok hazai készítésű, kézműves élelmiszert megkóstolt. Mennyire elégedett a minőséggel?

– Az idei OMÉK a helyi termékek kiállítótere is. Látszik a manufaktúrák, a családi, kis- és közepes gazdaságok fejlődése és elhivatottsága. Ez a minőségben is megmutatkozik. Az ételekben érződnek a magyar ízek, a gazdák munkája ott van mindenhol. Mindegyik áru útját és elkészítési módját megismerheti a vásárló. Az idén még finomabbak a kolbászok, szalámik, a sonkák és sajtok, a pálinkák, a borok, a mézek és a sütemények. Azt is tapasztaltam, hogy a gyártók bátrabban keverik az ízeket.

– Mire gondol?

– Több olyan OMÉK–díjazott termék is van, amelyben a bátorság kapott főszerepet. Itt van például a mézes faeperlekvár, az almás–paprikás hagymacsatni vagy a szamócás meggybefőtt. Ez a merészség is tetszik.

– Beszédében ünnepnek nevezte a kiállítást. Mit értett ez alatt?

– Az idei OMÉK is a magyar és a határon túli gazdák, élelmiszer-előállítók találkozása. Ez a rendezvény közel hozza a várost a vidékhez, itt valóban együtt lehetünk az általunk megbecsült termelőkkel. Ez a szakkiállítás a magyar élelmiszer-gazdaság, agrártársadalom legfontosabb bemutatkozási színtere. Az őstermelők, kistermelők egy-egy régió jellegzetes ízeit, termékeit teszik az asztalra. Látszik, hogy szeretik a munkájukat.


Hagyomány és piacképesség ötvözése

Átadták a Magyar Kézműves Remek elismeréseket az OMÉK-on. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara pályázatára beadott több mint száztíz pályaműből 43 kapta meg a díjat, közülük hetet magas színvonala alapján külön is méltattak. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a rendezvény fővédnöke a díjátadón kiemelte: a kreativitást díjazták, azt a munkát, amelyben együtt él a hagyományőrzés az új alkotással. A miniszter utalt arra, hogy a díjjal – amelynek célját a kormány elismeri és támogatja – nemcsak a magyar termékek jó hírnevét öregbítik, hanem a hazai termékek piacra kerülését is támogatják. A pályázat egyben a magyar vállalkozói kultúra, és a kézműipari szakma rangjának elismerését is szolgálja: ennek legfontosabb eszköze a címmel járó marketingtámogatás, bemutatkozási lehetőség. A kamara tizenharmadik alkalommal rendezi meg a hagyományőrző vállalkozói kultúra, a kézművesszakma elismerését szolgáló ünnepséget. A Magyar Kézműves Remek címet nyert pályázók termékeiből nyílt kiállítás szeptember 27-ig látható a Hungexpo területén.