Gazdaság
Megerősödött hazánk gazdasági szerepe Kelet-Közép-Európában
Még az idén felminősíthet bennünket a Fitch Ratings
Kelet–Közép–Európa lett a feltörekvő piacokon belüli átrendeződés nyertese az elmúlt hetek során. Ennek oka, hogy a régió gazdaságai elsősorban az eurózóna kilábalásából profitálnak, a pénzpiaci feszültségektől pedig a folyó fizetési mérlegük jelentős többlete védi meg őket.
A közép-európai régió növekedése az idén és jövőre is az átlag felett marad, és ebben egyre nagyobb szerepet kap a belső fogyasztás – derül ki az UniCredit elemzéséből. Ezt pedig a munkaerő-piaci helyzet javulása, az erősödő bizalom és a gazdaságélénkítő lépések támogatják.
A legnagyobb kockázat a régió számára – a bank elemzői szerint – az amerikai jegybank, a Fed kamatemelésének időzítése lesz. Az elemzők úgy látják, Törökország van a legnagyobb veszélyben ebből a szempontból, mellette Szerbia és Horvátország esetében vannak jelentős kockázatok. Vagyisa szigorúan vett közép-európai régió a közelgő amerikai kamatemelésnek is ellenállhat.
A magánszektor növekedése veszthet a lendületből. Így a szakértők arra számítanak, hogy a növekedési hitelprogram kifutásával az MNB 2016-ban további növekedésélénkítő lépéseket tesz majd. Úgy gondolják az elemzők, hogy ezek hasonlók lehetnek a növekedési hitelprogramhoz, s a jegybank elsősorban olcsó hitelekkel igyekszik majd felpörgetni a gazdaságot. A növekedéssel kapcsolatban a szakemberek kiemelték, hogy elsősorban az európai autóeladások növekedése pörgeti a feldolgozóipart, ez pedig várhatóan 2016-ban is fennmarad majd.
Az alapvetően pozitív növekedési kilátásokkal kapcsolatban a kockázat az, hogy Magyarország túlságosan függ az eurózónától, így a valutaövezet esetleges lassulása jelenti a legnagyobb bizonytalanságot a növekedéssel kapcsolatban. Az UniCredit egyébként a piaci konszenzusnál valamivel optimistább a magyar gazdaság bővülését illetően, s az idei évre 3,1, 2016-ra pedig 2,8 százalékos GDP-növekedéssel számol.
A három nagy hitelminősítőből az egyik már 2015-ben felminősítheti Magyarországot, majd 2016 első negyedévében további kedvező döntések várhatók – vélik az elemzők. Erre a Fitch Ratings november 20-i felülvizsgálata során lehet a legnagyobb esélyünk, nála ugyanis a tavasz óta már pozitív a magyar minősítés kilátása.
Ami az államadósságot illeti, a GDP-arányos ráta év közben emelkedett a tavalyi év végéhez képest, így a második negyedév végén még mindig 2,7 százalékkal volt magasabb, mint fél évvel korábban. Még látnak esélyt arra, hogy az év végén teljesüljön a csökkenő adósságról szóló várakozás. Ehhez forinterősödésre, a nettó kibocsátás csökkentésére lenne szükség.