Gazdaság
Megbízható gazdasági partner Magyarország
Képviseletet nyitott nálunk az unió pénzintézete, az Európai Beruházási Bank

Orbán Viktor: Az eredményeink joggal töltenek el büszkeséggel (Fotó: Nagy Balázs)
„Hazánk 2010 óta olyan gazdaságpolitikát folytat, amelynek a növekedés áll a középpontjában, a gazdaság növekedése most és középtávon is jóval az Európai Unió átlaga felett alakul. Képesek vagyunk elérni a teljes foglalkoztatottságot, s reális esély van arra, hogy mindenki, aki dolgozni akar, munkalehetőséghez is jusson. Képesek vagyunk arra is, hogy nemzetközi vállalatok mögé odategyük az erős és innovatív magyar ipart. Mindehhez befektetések és fejlesztések kellenek” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az EIB budapesti irodájának tegnapi hivatalos megnyitóján.
A Magyar Tudományos Akadémián tartott ünnepségen a kormányfő rámutatott: „Az elért eredmények joggal töltenek el minket büszkeséggel, de amit eddig elvégeztünk, az csak a fele annak, amit az ország elérhet. Magyarország képes lehet arra, hogy mostani gazdasági teljesítményét megduplázza, és ez nemcsak lehetőség, hanem kényszer is, középtávon ezt kell elérni.” Kiemelte: Magyarországnál kevés jobb partnere lehet az EIB-nek, mert az ország nemcsak mondja, hogy érdekelt Európa sikerében, hanem tesz is érte. A miniszterelnök úgy vélekedett: tudatosan fel kell építeni egy pénzügyi rendszert „a bőkezű európai időszakok” utánra.
Az EIB 1990 óta 19,3 milliárd euróval támogatta a magyar gazdaság fejlődését, s e korszak nagy része a magyar uniós tagság előtti időre esett, ami érzékelteti, hogy vannak olyan pénzügyi konstrukciók, amelyek már a tagság előtt jól szolgálták a gazdaság fejlődését – húzta alá a kormányfő, megjegyezvén azt is: egyetlen más ország sincs Európában, ahol 1990 óta egyszer sem volt idő előtti választás, minden parlament kiszolgálta a négy évét, és ennél jobb Magyarország megbízhatóságára utaló jel aligha
képzelhető el.
Orbán Viktor méltatta, hogy az eseményen mintegy harmincmilliárd forint értékben refinanszírozási szerződéseket írtak alá tornatermek, uszodák, sportpályák és óvodák építéséről. Közölte: a világ legnagyobb növekedési bankjával kötött hazánk megállapodást, az EIB ugyanis tavaly 77,5 milliárd euró értékben nyújtott beruházási hitelt.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a fentiekhez hozzátette: az EIB, valamint az Európa Tanács Fejlesztési Bankja (CEB), mely ugyancsak részt vesz a programban, nemcsak a Magyarországnak adott hitelekkel, de a gazdaságfejlesztési kérdésekben és az uniós források lehívása és felhasználása során nyújtott szakértői támogatással is segítik az országot.
Werner Hoyer, az EIB elnöke emlékeztetett rá: az EU beruházási bankja már gyümölcsöző együttműködésre tekinthet vissza Magyarországon, hiszen amióta 1990-ben megkezdték tevékenységüket hazánkban, összesen 19,3 milliárd euró összegű hitelnyújtási kötelezettségvállalást tettek a legkülönbözőbb területeken. Az új képviselet lehetővé teszi az EIB számára, hogy még tovább növelje teljesítőképességét a hitelezés tekintetében, és erősítse kínálatát a technikai és pénzügyi tanácsadás terén. Tavaly az EIB 1,42 milliárd euró összegben írt alá hitelszerződéseket magyarországi beruházások megvalósítása érdekében.
Baranyay László, az EIB alelnöke a hitelmegállapodás aláírása után nyomatékosította: egy ország hosszú távú fejlődéséhez a jó oktatási rendszer elengedhetetlen, az EIB finanszírozása segíti a magyarországi oktatási infrastruktúra javítását a szolgáltatások színvonalának emelése érdekében, amivel hozzájárul az ország társadalmi fejlődéséhez. Az új iskolai sportlétesítmények közösségi használata előmozdítja a projekt társadalmi fenntarthatóságát, különösen azokban a régiókban, ahol egyelőre hiányoznak az ilyen
létesítmények.