Gazdaság

Még mindig népszerű lakást vásárolni befektetési célból

Az elmúlt esztendőben tovább élénkült a kereslet, országszerte emelkedtek az árak, és nőtt az adásvételek száma is

Erős évet zártak a magyarországi ingatlanközvetítő irodák, és az előrejelzések azt mutatják, hogy a trend az idén is folytatódik. Lapunk a két legnagyobb hazai szolgáltatót kérdezte tavalyi eredményeikről és 2018-as várakozásaikról.

panel
Hamarabb lecsapnak a panellakásokra, mint a téglaépítésű ingatlanokra (Fotó: Varga Imre)

Tavaly tovább élénkült a lakáspiac, országszerte emelkedtek az árak és az adásvételek száma is. Az Otthon Centrum szerint 2017-ben a tranz­akciók száma meghaladhatta a 150 ezret, idén pedig a szám akár a 160 ezret is elérheti – mondta lapunknak Soóki-Tóth Gábor, a cég elemzési vezetője. Szerinte 2018-ban a fővárosban a tégla- és panellakások esetében öt-tizenöt százalékos, családi házaknál egy-húsz százalék közötti drágulás várható. A legtöbb vidéki városban pedig egységesen öt-tíz százalékos mértékben drágulhatnak a lakóingatlanok.

Soóki-Tóth Gábor tapasztalatai szerint az értékesítési időben sem várható drasztikus változás 2018-ban sem: a paneleket bő két, a téglalakásokat három hónap lehet értékesíteni. A családi házak félévnyi értékesítési ideje azonban egy-két héttel tovább csökkenhet az idén. A beruházásoknál a nagy áttörés 2018-ban várható, az elmúlt másfél-két év során megkezdett fejlesztések jelentős részét ekkor adják át. Ilyen például a Corvin Átrium ötszáz lakása, a Budai Bolero projekt, a Biggeorge Sasad III. és IV. ütemének több mint négyszáz-, valamint a Young City csaknem háromszáz lakása. Soóki-Tóth Gábor úgy látja, hogy várhatóan tovább élénkül a vásárlási kedv a lakásépítést élénkítő kedvezmények 2019. végi határideje miatt. Ugyanakkor azt gondolja, hogy ha nem hosszabbítják meg a kedvezményes időszakot, az év második felétől kevesebb új beruházást indíthatnak.

Máté Ferenc, a Duna House csoport vezérigazgató-helyettese szerint az árak tekintetében a tavalyi esztendő is a folyamatos növekedésről szólt. Az elmúlt években a legdinamikusabb árnövekedést Budapesten tapasztalták, emiatt 2017 második felében is a fővárosban voltak a legmagasabbak a négyzetméterárak. Használt téglalakások esetében ez 514 ezer forintot jelentett, de az egyik legdrágábbnak számító V. kerületben az átlagérték a 788 ezer forintot is elérte, ami még soha nem volt ilyen magas.

A belvárosban a magasabb árak miatt némileg visszaesett a kereslet az elmúlt időszakban, és az értékesítési idő is hosszabbá vált. Az árnövekedés kisebb mértékben, de vidéken is jellemző volt. A Duna House adatai alapján Veszprém megye átlagértékei voltak a legkiemelkedőbbek.
A legalacsonyabb négyzetméteráron Békés megyében lehetett téglaépítésű lakást venni.

Máté Ferenc elmondta, hogy idén és a következő években továbbra is nagyon vonzó lehetőség maradhat az ingatlanbefektetés, ami tovább pörgeti a piacot. A befektetési célú ingatlanvásárlások mellett a válságban „felhalmozódott” lakossági kereslet is egyre erősebben jelenik meg. Az alacsony kamatkörnyezet, a növekvő munkabérek és az erőteljesen felfutó hitelkihelyezések miatt további áremelkedésre számítanak a következő két-három évben, a drágulás mértéke akár az öt-tíz százalékot is elérheti. Mint a vezérigazgató-helyettes fogalmazott, az ingatlanpiachoz szorosan kapcsolódó hitelpiacon akár 20-25 százalékos növekedés is bekövetkezhet a folyósított lakáscélú hitelállományban. Az új építésű ingatlanprojektek következő, az eddigieknél nagyobb hulláma megerősíti a kínálati oldalt, a munkaerőpiaci helyzet miatt azonban itt az átadások tekintetében csúszásokkal is kell számolni.


Háromszáz beruházás vidéken

A megyei jogú városokban csaknem háromszáz projektet építenek vagy terveznek, ezek során 9250 lakás építése várható a következő egy-két évben. Az elmúlt negyedévben minimálisan tovább nőttek az árak, de még így is alacsonyabbak, mint a fővárosi új építésűek esetében. Mint azt a Portfolio.hu az Otthon Centrumra hivatkozva közölte, a legtöbb lakás Győrben épül, majdnem 1700, de Debrecenben is 1300 lakás építése van kilátásban. Szegeden ezer lakás építése az ötszáz lakásosra tervezett Cédrus liget lakóparknak köszönhető, amely a legnagyobb lakóingatlan-fejlesztés a vidéki városokban. A tavalyi felméréshez képest 75 százalékkal kínálnak több lakást a beruházók, miközben a szabad lakások aránya csökkent, és jelenleg 51,5 százalékon áll.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom