Gazdaság

Még kisebb lehet az éves hiány

Költségvetés: nem kellenek újabb kiigazító lépések

A friss költségvetési számok tükrében piaci elemzők szerint már nem kellenek további kiigazító intézkedések ebben az évben, sőt a kormány által tervezettnél is kisebb lehet az államháztartási deficit: 2,9 százalékos helyett akár 2,4 százalékos.

10ogazd
Németh Dávid, Török Zoltán (Fotók: Kövesdi Andrea, Csudai Sándor)

Július közepén jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, hogy 110 milliárd forintos költségvetési zárolást hajt végre a kormány, és ezzel az intézkedéssel biztonsággal tartható lesz a 2,9 százalékos éves hiánycél. A gazdasági tárca vezetője aláhúzta azt is: az átmeneti takarékossági lépések biztosítják a költségvetés eddigi stabilitásának megőrzését, az államadósság további csökkentését, a meghirdetett hiánycél tartását. Emlékezetes, hétfőn tette közzé a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy 7,4 milliárd forint volt az államháztartás hiánya augusztusban, mely az elmúlt egy évtized legalacsonyabb deficitje. A nyáron szakértők még azzal számoltak, hogy a fenti intézkedésen túl születhetnek még a 2,9 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt garantáló további lépések.

Ezzel szemben a friss költségvetési számok tükrében már nem kellenek az év hátralévő részében újabb, a költségvetést érintő intézkedések – hangsúlyozták lapunknak elemzők. „A kormány elkötelezettsége látszik a tekintetben, hogy tartsa az unió által elvárt a költségvetési hiányt, valószínűleg ez lesz a 2015-ös büdzsé ideo­lógiája is” – mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője, aki szerint „bejött” az említett biztonsági óvintézkedés, amellyel a kormány biztosíthatja, hogy Magyarország ne kerüljön vissza az uniós túlzottdeficit-eljárás alá.

Németh Dávid, a K & H Bank vezető elemzője szerint nagyon pozitív folyamatok jellemzik most a büdzsét, például a vártnál jobbak az adóbevételek, és a tervnél magasabb gazdasági növekedés is lendíthet a költségvetés pozícióján, ráadásul a háztartások fogyasztásának bővülése is jótékony hatásokat fejt ki. Elképzelhető, hogy, csakúgy mint a múlt esztendőben, a kormány által tervezettnél is kisebb lehet az államháztartási deficit: 2,9 százalékos helyett akár 2,4 százalékos – nyomatékosította a közgazdász, aki ugyancsak biztosra veszi, hogy az éves uniós módszertan szerinti hiány­cél jövőre is az uniós kulcsszint alatt marad Magyarországon.

A szakember hozzátette, a 110 mil­liárd forintos zárolás az idei évre érvényes, vagyis a zárolt összegek további sorsáról a kormány az év végén határozhat – a költségvetési mozgástér alakulásának függvényében.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom